Bizalomból születő imádság
Az igehirdetés az imádságot a hívő lelki lélegzetvételéhez hasonlítja, ami az újjászületett ember ösztönös, természetes cselekedete, mint Ádám és Éva beszélgetése Istenrel az Édenben. Bírálja az imádságot, mint intellektuális teljesítményt vagy önbemutatás eszközét, hangsúlyozva, hogy a valódi ima annak felismerésével kezdődik, hogy nem tudunk imádkozni. Jézus halála és feltámadása új ima-korszakot nyitott meg, ahol a Szentlélekkel beteljesedett hívők közvetlenül, Jézus nevében fordulhatnak az Atyához. Ez az imádságos élet, amely Jézus saját imaéletének folytatása, az Atyával töltött idő örömével, gyermeki bizalommal, az Isten akaratáért való küzdelemmel és engedelmességgel, lelki erő befogadásával, Szentlélekkel való beteljesedéssel, lelki harccal, valamint hálaadással és ujjongással jellemezhető, melynek célja az isteni perspektíva meglátása és az igazi hazatérés megtapasztalása.
Átirat
[3007.00s - 3023.68s] A János Evangélium által az Úr Jézus beszédét [3023.68s - 3036.98s] A János Evangélium által az Úr Jézus beszédét [3037.00s - 3045.44s] János Emogja 16. rész 23-33-ig, ülve hallgassuk Isten igéjét. [3046.74s - 3050.56s] Hogyha fogy a baba türelme, nyugodtan megmozdulhattok, tehát bátran. [3052.26s - 3054.20s] Az igen, szép hangod van. [3055.30s - 3061.44s] Bizony-bizony mondom nektek, hogy amit csak kértek az atyától az én nevembe, megadja nektek. [3062.44s - 3064.70s] Eddig nem kértetek semmit az én nevemben. [3064.88s - 3068.04s] Kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen. [3069.20s - 3072.40s] Ezeket példázatokban mondom nektek, de eljön az óra, [3073.24s - 3078.20s] amikor többé nem példázatokban szólok hozzátok, hanem nyíltan beszélek nektek az Atyáról. [3079.34s - 3084.62s] Azon a napon az én nevebben kértek, és nem mondom nektek, hogy én kérem majd az Atyát. [3084.62s - 3090.86s] Értetek? Mert maga az Atya szeret titeket, mivel ti szerettek engem, [3091.42s - 3093.70s] és hiszitek, hogy én az Istentől jöttem. [3094.70s - 3100.92s] Én az atyától jöttem, és eljöttem a világba, de most elhagyom a világot, és az atyához megyek. [3101.84s - 3103.78s] Ekkor így szóltak hozzá tanítványai. [3104.48s - 3107.48s] Ime most nyíltan beszélsz, és nem példázatot mondasz. [3107.48s - 3112.14s] Most már tudjuk, hogy mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki megkérdezen téged. [3112.78s - 3115.10s] Ezért hisszük, hogy Istentől jöttél. [3115.78s - 3117.18s] Jézus így válaszolt. [3117.70s - 3118.92s] Most hiszitek? [3119.60s - 3123.84s] Imájon az óra már el is jött, amikor elszélettek mindenki a maga otthonába, [3124.24s - 3128.70s] és engem egyedül hagytok, de én mégsem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. [3129.60s - 3133.30s] Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen én bennem. [3133.30s - 3139.26s] A világon nyomorúságotok van, de bízzatok, én legyőztem a világot. [3141.44s - 3148.08s] Kérlek, Uram, mondj valamit ebből nekünk most, itt, ezen a helyen. [3148.92s - 3155.38s] megírosítjuk magunkat, és várjuk azt, hogy beszélgess velünk. [3155.68s - 3161.24s] Nagy szüksége van a szellemünknek arra az ígér, ami lélek és élet. [3162.60s - 3166.82s] Nem emberi nyomorult szavakra, hanem a te beszédedre. [3167.82s - 3171.90s] Jöjj és hatapasztaljuk ezt meg a következő percekben. Amen. [3171.90s - 3181.98s] Amennyiben igaz ez a hasonlat, hogy a hívember lélegzett vétele az imádság, [3183.12s - 3186.60s] nem az a kérdés, hogy mikor és hogyan kell ezt elkezdeni, [3187.86s - 3190.50s] hanem inkább az, hogy miért nem lehet abba hagyni, nem? [3194.12s - 3199.52s] A születésnek az egyik csodája, hogy amikor világrön egy magzat, egy csecsemő, [3199.52s - 3204.38s] az első sírás az az első lélegzetvétel. [3204.52s - 3207.48s] Tulajdonképpen sírva vesz levegőt a gyermek. [3208.34s - 3212.42s] És akkor valaki megtér és újjá születik, bűnbánatra jut, [3213.46s - 3216.58s] nem feltétlen sír, de bánkódik a bűnei miatt, [3217.58s - 3221.64s] az első imádság, ez a felsírás, az első lélegzetvétel. [3223.58s - 3228.26s] Isten légy irgalmas nékem bűnösnek mondja a vámszedő. [3229.16s - 3233.52s] Emlékezz meg, amikor eljössz a te országodon, mondja a kereszten függő lator. [3235.60s - 3239.10s] Ha akarod, megtisztíthatsz engem, mondja a leprás. [3241.54s - 3247.50s] A véfrás az, hogy nem mond semmit, csak megérinti Jézus ruháját, és mégis megmozdulott valami. [3250.16s - 3258.04s] Tehát az újjászületett ember számára az imádság, azt kell mondjam nektek, hogy egy ösztönösen természetes dolog. [3258.26s - 3265.28s] Amikor a kisbaba átéli azt, hogy most már nem úgy kapja a táplálékokat és a levegőt, mint addig az anyam ilyen belül, [3265.90s - 3268.06s] egy új közökbe kerül, akkor felsír. [3268.54s - 3271.74s] És az az első lélegzetvétel, ez a sírás. [3273.12s - 3279.82s] És amikor mi megszületünk Isten számára, újjászületünk Szentlélektől, akkor elkezdünk imádkozni. [3281.14s - 3285.72s] Éppen ezért a újjászületett ember számára az imádság olyan, mint a levegővétel, [3285.72s - 3295.44s] és nem az a kérdés, hogy mikor imádkozik, hanem, hogy mikor nem imádkozik, mert ha nem imádkozik, akkor megfullad, meghal. [3297.32s - 3301.78s] Egy ösztönösen természetes dolog. Olyannyira ösztönösen természetes dolog, [3302.34s - 3309.66s] hogy amikor Isten megteremtett az első emberpárt, akkor az ember előbb Istennel beszélgetett, magyarán hamarabb imádkozott, mint beszélgetett. [3309.66s - 3315.86s] Isten egy beszélő Isten, egy kommunikáló Isten. [3316.52s - 3323.36s] Az ember nem evolúciós folyamatként tanult meg beszélni, hanem azért, mert a Teremtője egy beszélő Isten. [3324.30s - 3328.94s] Az Isten képviselőnek egy nagyon-nagyon különleges része az, hogy tudunk beszélni. [3329.94s - 3332.66s] És az ember hamarabb beszélgetett Istenrel, mint embertársával. [3334.26s - 3338.06s] Ösztönösen természetes dolog volt Ádám számára az imádság. [3339.66s - 3345.74s] Ez azt jelenti, hogy az édenkertben volt beszélgetés Isten és az ember között. [3345.82s - 3350.60s] Azt a címet adta a ma égét isnek, hogy édenkerti beszélgetések az édenkerten kívül. [3351.28s - 3360.72s] Ádám és Éva az édenkerten belül természetesnek vették azt, hogy beszélgetnek az Istennel, az alkotóval, a teremtővel, akinek a képmásra lettek teremtve. [3362.44s - 3366.58s] És tulajdonképpen az imádság megszakadásával buknak el. [3366.58s - 3372.00s] Mert bekerül egy zavarodás ebbe a párbeszédbe. [3372.12s - 3380.72s] Addig egymással beszélgetnek, csak is Istennel, és megjelenik valaki a kísértő, kégyó képében, azt mondja a Biblia, és bezavar. [3380.76s - 3382.88s] És elindul egy másik párbeszéd. [3383.46s - 3388.34s] Egy furcsa, gyanúsan furcsa párbeszéd, mert az állatok nem szoktak az édenkertbe beszélni. [3390.12s - 3393.24s] Mert ők nem Isten képmása, nem arra lettek teremtve. [3393.24s - 3396.40s] És megszólal egy állat, és furcsa dolgokat kérdez. [3396.58s - 3411.78s] rossz dolgokat K j bele megy ebbe a p el ezt v figyeljtek meg hogy ezt a fenti p egy m p [3412.39s - 3416.30s] Egy zavaróadás. Azért nagyon fontos kérdés az imádság, tudjátok, [3416.30s - 3423.01s] mert a késértések idején, a támadások idején, a gondolataink józonsága, tisztaságanak megtartásában [3423.01s - 3428.47s] iszonyatos nagy szerepe van az imádságnak, hogy legyen egy párbeszéd köztem is az Isten között. [3430.24s - 3434.45s] És ehhez kéne visszatérni, viszont ehhez nem találod a éva. [3434.54s - 3438.18s] Tehát nem azt oskodj Ádám, hogy azt mondja, hogy Uram, mit mondtál te nekünk? [3438.28s - 3440.16s] Látod, hogy itt most bajban van a feleségem. [3440.89s - 3444.74s] Te beszéltel nekem erről a fáról, mondtál valamit, hogy minden fáról lehetünk, [3444.80s - 3446.74s] te a lehetőség Istenre, vagy erre az egy negyünk. [3447.28s - 3449.62s] De Ádám ezt nézi csöndben. [3452.26s - 3458.03s] És tudjátok, ott a bűneset miatt, amikor kiszakadunk az Isten szeretett közegéből, [3458.03s - 3462.97s] lázadásunkkal, önfejűségünkkel, mi akarjuk eldönteni, mi a jó és mi a rossz, [3463.74s - 3469.10s] mi akarjuk az erkölcsi törvényeket felállítani, belekerülünk egy nagyon-nagyon nehéz helyzetben. [3470.68s - 3474.12s] És megszakad ez a kommunikációi ember és Isten között. [3475.47s - 3477.32s] És aztán látunk ima törekvéseket. [3480.18s - 3484.04s] És hadd mondjam nektek, a zsidók profi imádkozók voltak. [3484.95s - 3486.74s] Naponta többször imádkoztak. [3486.74s - 3491.82s] Voltak nagyon szép reggelimáik, voltak nagyon szép asztalimáik, megerendítően szép imáik. [3492.51s - 3495.59s] A tanítványok zsidó férfiak voltak, akik követték Jézust. [3496.30s - 3501.60s] Napjában többször imádkoztak. Volt egy nagyon komoly imakönyvük, úgy hívták, hogy Zsoltárok könyve, [3502.20s - 3505.28s] ami döbbenetes, gazdag. Azóta is épülünk belőle. [3505.78s - 3509.95s] A Zsoltárok könyve, ez egy olyan imádságos könyv, amiből rengeteget lehet tanulni. [3509.95s - 3515.89s] És hadd mondjam azok, akik nagyon nagyképek vagy büszkék az, hogy mi evangéliumok, körösségek tudunk imádkozni saját szavunkkal, [3516.01s - 3524.95s] hogy nem annyira megvetendőek ezek az írott imák, mint amire mi gondoljuk, hogy ó, én már tudok, szerencsétlen, nem tud csak ilyen leért imákat imádkozni. [3525.64s - 3528.85s] Nem, nem, nem. Lehet a szívből csinálni, szívből is. [3529.61s - 3534.76s] A Zsoltáron könyvezi döbbenetes nagy imatárház. Megtanít imádkozni. [3536.18s - 3536.39s] De. [3537.39s - 3539.76s] Ők ebben éltek, ebben mozogtak a tanítványok. [3540.76s - 3545.07s] Ugyanakkor ennek, hogy ők tanultak imádkozni a szüleiktől, volt veszélye is. [3545.61s - 3549.03s] A veszély az volt, hogy az imádság egy intellektuális élményé vált. [3549.43s - 3553.74s] Ki tud többet megtanulni, ki tud hosszabb zsoltárt megtanulni, ki tud szebben imádkozni. [3555.11s - 3560.45s] Egy intellektuális élmény, vagy a vallási életük bizonyítási eszköze is lehetett. [3560.45s - 3566.86s] A fajzra kiálltak az utcasarokra, és ott hosszú arcsal mindenki kellett lássa, hogy most bőtölök. [3569.32s - 3571.08s] Bőtölök. Lefittyed a szál. [3572.08s - 3574.14s] Mert most nagyon nem ettem, és nagyon bőtölök. [3574.99s - 3577.22s] És tudjátok meg, hogy én most imádkozok. [3577.82s - 3581.12s] És csináltak az imádság valamit, amire az nem való. [3582.18s - 3587.49s] Az imádság nem arra való, hogy produkáljam magam, hogy bizonyítsak valamit, hogy teljesítsek valamit. [3587.49s - 3591.32s] Nem arra való, hogy intellektuális teljesítményre használjam. [3594.72s - 3602.01s] Volt egy megrendítő élményem erről, amikor Izraelben mentem életemben először, meg egyszer voltam eddig. [3602.62s - 3610.89s] A buszon, a repülőn, a buszon, a Airbuson-nal volt nagyon sok ortodok zsidó is. [3611.01s - 3614.74s] A napi bizonyos szakaszában megmozdult az egész repülőgép. [3614.74s - 3619.39s] mondom, mi lesz itt? Addig úgy aludtak, szegény, szűhárt, ez alig tudott menni, [3619.46s - 3624.03s] mert keresztbe függöttek, hogy egész sort, hogyha kellett, így áthídalták az átjárót. [3624.58s - 3628.82s] De mikőtt az imádság, csatolták a szíjakat ide, úgy mondta egy barátom, [3628.86s - 3631.32s] mi az, fényképezőgép? Mondom, nem fényképezőgép, tóra, [3631.39s - 3634.64s] ilyen szép kis börtok volt itt a homlokán, csavart a szíjat a kezes, [3634.74s - 3638.46s] mindenki jött, ment, megmozdult, keresnék egymást, elkezdtek imádni. [3638.46s - 3641.45s] Mindenki tud, hogy ők most imádkozni fognak. Az egész gép. [3646.99s - 3650.76s] És az történt, hogy elvesztett az imádság az igazi fókuszát. [3651.36s - 3654.72s] Mert az igazi imádság fókusz a Isten, a Teremtő, ő van a középen. [3655.36s - 3660.46s] És az imádságban ők kerültek a középre. Az ima egy díszlet volt az önmegvalósításhoz. [3661.95s - 3663.07s] Az önmegvalósítás eszköze. [3663.07s - 3674.68s] És ebbe a milőbe érkezik Jézus Kisztus az Isten fia, belép a mi emberi testünkbe, és hallják a tanítványok üt imádkozni, és teljesen megrendülnek. [3675.57s - 3683.32s] Azt látják, hogy hát ez eltűnik éjszaka, meg reggel jön vissza, meg megint eltűnt, hova mentél, mit csinálsz? [3684.43s - 3686.67s] Imádkozok, beszélgetek az atyával. [3687.85s - 3689.68s] Mi ez? Miért csinálja? [3690.32s - 3697.58s] Idő közönkön néha hallják az imáját, kihallgatják az imát, utána mennek, néha magával visz őket a egyre imádkozni. [3698.58s - 3701.18s] Kihallgatják a szívverését Jézusnak. [3701.79s - 3707.51s] És azt mondja az ég, hogy történt egyszer, hogy Valor imádkozott, és amikor befejezte, így szólt hozzá egyik tanítványa, [3707.51s - 3711.96s] Uram, taníts minket imádkozni, hogy János is tanította a tanítványait. [3712.99s - 3715.55s] Egyszerűen azt mondták, hogy nem tudunk imádkozni. [3716.28s - 3723.28s] És szeretném azt mondani neked, hogy minden igazi imádság annak felismerésével kezdődik, hogy nem tudok imádkozni. [3724.43s - 3731.89s] És ez nem baj. Sokszor barátkozók mondják, hogy én nem tudok, én félek, én nem merek. Nincs semmi baj. [3732.58s - 3735.82s] Az ilyen embereket tudja Jézus tanítani imádkozni. [3739.14s - 3743.74s] Elképzelhetetlen, hogy egy farizos ilyet kért volna Jézustól, mert ő tudta, hogy tud imádkozni. [3743.74s - 3773.72s] Ő nagyon tudta. [3773.74s - 3778.55s] Kérjetek és adatiktek, kereshetek és találtok, zörgeshetek és megnyitatik nektek. [3778.55s - 3783.55s] Mert mindaz, aki kér, kap, és aki keres, talál, és aki zörget, annak megnyitatik. [3783.95s - 3790.96s] Melyik a paszközletek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle, vagy amikor tojáské skorpiót ad neki. [3791.51s - 3796.29s] Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekéteknek jó jándíkokat adni, [3796.82s - 3811.29s] menny ink ad mennyetj szent lelket azoknak akik k a mai ig J arr besz hogy egy id k [3812.91s - 3816.53s] Tanított őkét imádkozni, de még nem kaptak szent lelket. [3817.23s - 3819.31s] Még nem kapták a fiúság lelkét. [3820.41s - 3824.19s] És igazából Jézus volt, aki közbe járt, értük, és imádkozott, értük, [3824.19s - 3828.69s] És Jézus érezte, hogy a halálával egy új időszak következik. [3829.23s - 3835.91s] Halálával és feltámadásával eljön a szentleg kitöltetésének az ideje, és egy új időszak jön. [3837.19s - 3843.21s] Biztos jártál már, hogyha valaki oda ment hozzád, és azt mondta, imádkozzon értem, mert magát meghallgatja az Isten. [3843.35s - 3844.39s] Mondtak már neked ilyet? [3847.21s - 3850.91s] És akkor mindig visszakérdezek, miből gondolt, hogy téged nem hallgatna meg? [3850.91s - 3856.03s] Mondom, természetes, tudok érted imádkozni, de nem tudok imádkozni helyetted. [3856.81s - 3860.29s] Fogok imádkozni érted, de nem tudok imádkozni helyetted. [3861.29s - 3865.03s] És a tanítványok is valahogy így voltak, hogy ajj, de jó, hogy elment a hegyre, [3865.13s - 3869.39s] egész éjszaka imádkozott, mikor elhívta őket, kiválasztotta őket, lejött a hegyről, [3869.39s - 3875.19s] a nagy tanítványi közösségből kivette a tizenkettőt, de jó, hogy imádkozik értünk. [3876.19s - 3878.39s] De Jézus nem tud imádkozni helyettünk. [3878.75s - 3881.89s] Még ő sem. Csak idézőben, csak értünk. [3884.87s - 3888.39s] És Jézus valóban sokat beszélgetett az atyával a tanítványairól. [3889.63s - 3893.41s] Egy új időszak közelítik. Azt olvastuk, bizony-bizony, mondom nektek, [3893.41s - 3897.41s] hogy amit csak kértek az atyától az én nevemben, megadja nektek. [3897.87s - 3900.05s] Eddig nem kértetek semmit az én nevemben. [3900.19s - 3903.69s] Kérjetek és megkabjátok, hogy örömötök teljes legyen. [3904.67s - 3910.73s] Azon a napon az én nevemben kértek, és nem mondom nektek, hogy én kérem majd az atyát értetek, [3910.73s - 3918.09s] mert maga az atya szeret titeket, mivel ti szerettek engem, és hiszitek, hogy én az Istentől jöttem. [3919.07s - 3927.75s] Azt mondja Jézus, drágáim, eljön az az idő, amikor nem én fogok értetek imádkozni, végképp nem helyettetek, [3928.91s - 3931.59s] hanem átadok nektek egy lehetőséget. [3931.59s - 3939.83s] a saját imaéletemnek a közegét, a bensőségességét, az örömét, a harcait. [3940.87s - 3944.73s] Sőt, Jézus saját imaéletének a folytatását bízza tanítványéra, [3944.73s - 3948.69s] mert az egyház Krisztus teste, és amikor mi elkezdünk imádkozni, [3948.81s - 3951.81s] folytatjuk Jézus elkezdett imaéletét a földön. [3952.25s - 3955.13s] Egy újfajta imádkozást, amit megkívántak. [3955.59s - 3958.83s] Ezért mondtam, hogy édenkerti beszélgetések az édenkerten kívül, [3958.83s - 3968.95s] Mert amikor a tanítványok hallották Jézust imádkozni, akkor fejsel lett bennük az, hogy milyen lehetett, amikor Ádám és Éva beszélgetett az Istennel az édenkerbe. [3969.51s - 3972.75s] És ezt kívánták ők meg. Erre vágytak. [3972.77s - 3983.77s] És azt mondja Jézus, az édenkerbe nem lehet visszamenni, de meg lehet Istenhez térni, és hogyha betöltéged a Szentlélek, akkor a fiusság lelke tölt be, [3984.73s - 3992.11s] és úgy fogsz imádkozni Istenhez, mint mennyi apukáthoz, úgy fogod őt szólítgatni, úgy fogsz vele beszélgetni, ahogy én. [3993.31s - 3997.85s] És a mai égértés semmi más, csak egy nagy-nagy bátorítás. [3999.11s - 4005.95s] Felfogod, micsoda megtiszteltetés, hogy Jézus átadja térdenyomát neked, és azt mondja, hogy itt hagyom, térdej bele. [4005.95s - 4011.77s] Felfogod azt, hogy micsoda megtiszteltetést, hogy azt mondja, hogy nem csak közétek jövek, [4012.03s - 4018.25s] hanem a Szent Lekkemmel betöltelek titeket, és Istent, mint mennyi édesapátokat megszólíthatjátok. [4018.63s - 4023.43s] Elgezdhődhet egy igazi párbeszéd, egy igazi kommunikálás köztedés Isten között. [4024.09s - 4028.41s] És erre itt gondolt Jézus a kárpit ketté hasadás, ami felülről lefelé hasad ketté, [4028.85s - 4032.45s] arra szabad új élő útra, amit ő szerzett nekünk. [4032.45s - 4044.23s] Képzeld el, Jézus a saját imailletét kínálja neked, annak a közegét, annak a bensőségességét, annak az örömét, annak a harcait. [4045.55s - 4052.89s] És a teljesség igényeikül csak egy-egy rövid kicsit dolgot felvillantok nektek ma ebből. [4052.89s - 4062.75s] Az imádság az atyával együtt töltött idő örömének a helye. [4065.41s - 4069.09s] Amikor Jézus azt mondja, hogy eljön az a nap, bizony mondom nektek, eljön, [4069.99s - 4074.67s] amikor nem én kérem majd az atyát, hanem ti mentek az én nevembe, [4075.49s - 4080.67s] akkor meg fogjátok tapasztalni azt, hogy mi beszélni való volt nekem a hegyen az atyával. [4082.89s - 4098.97s] Mostanában élem meg ezt a különleges örömöt. Nem haragszik meg a fiam, ezért esténként együtt szoktuk nézni a csózent, és akkor beszélgetünk nagyokat. [4101.33s - 4108.27s] És egyszer csak átéljük azt a másfél-két órát, hogy jó együtt lenni, jó együtt lenni és beszélgetni. [4108.27s - 4116.27s] Tegnap nagyon fáradt voltam, inkább óbiskoltam, mondtam ne haragudj fiam, most nagyon rosszul vizsgálok, nincs semmi bajabb. [4116.27s - 4123.27s] De átértem egy érdekes dolgot, hogy kezdi érezni amit érzek, és van, hogy ő bátorít engem. [4123.27s - 4129.27s] Ez nagyon megrendítő egy édesapa életében, amikor azt érde, hogy a fiat bátorít, ráérez. [4129.27s - 4135.27s] Az együtt töltött idő öröme, mielőtt még nagyon-nagyon nagy imaharc, meg nem tudom mire gondolnák, [4135.27s - 4140.39s] mire gondolnák, gondolj arra, hogy Isten te mennyi apukád, aki szeretne veled időt tölteni, [4140.95s - 4143.21s] és hogy ez neki öröm, és neked is öröm. [4145.29s - 4148.81s] Az atyával együtt töltött időörömének a hely az imádság. [4149.61s - 4153.53s] Ó, hadd mondjam ma neked, Isten szent lelke, hogy éjhez a lehetősége. [4155.21s - 4157.33s] A gyermeki bizalom helye. [4157.33s - 4166.57s] A legnagyobb nyomorúságok között, én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? [4166.69s - 4169.99s] Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekesznek. [4170.33s - 4171.93s] A gyermeki bízalom helye. [4172.49s - 4180.69s] És ezt István viszi tovább, uram, ne tulajdoníts nekik ezt a bűnt, mondja azok, akik csikorgatják a fókat, és meg akarnák kövezni. [4181.61s - 4184.63s] Az imádság az Isten akarat átvételének a helye. [4184.63s - 4189.63s] Nem akarat átvitel, mi nem varázslók vagyunk, de akkor is kicsikarom, és megkapom, és megszerzem, [4189.63s - 4194.99s] és a kimondott szó hatalma, meg majd meghatalma, így hatalom, úgy hatalom, annyi varázsló van ma. [4197.87s - 4205.60s] Sz m Nem Az im az akarat helye Kicsoda vagy Uram mit akarsz hogy [4207.48s - 4209.65s] Na, nem fejsztes. Mit akarsz, hogy? [4210.88s - 4211.52s] Cselekedjen. [4215.23s - 4219.14s] Az imádság az engedelmesség megharcolásának a helye. [4219.14s - 4222.03s] Azt mondja Zsidó Kozit Levél, jó lehetőt a fiú, [4222.22s - 4224.14s] szenvedéséből megtanult az engedelmességet. [4225.14s - 4227.61s] Igen, vértízadt a gecsemánék kerv, és azt mondta, [4227.67s - 4229.98s] atyám, ha lehet, mújjék el tőlem ez a pohár, [4230.05s - 4231.91s] mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, [4231.99s - 4235.91s] hanem a tied, az akarat átvétel helye, [4236.49s - 4239.07s] az engedelmesség megharcolásának a helye. [4241.32s - 4242.57s] Amikor Jézus azt mondja, eljön az a nap, [4242.65s - 4245.40s] amikor nem én imádkozok helyetetek, értetek, [4245.99s - 4247.14s] hanem ti mentek az atyához, [4248.14s - 4249.32s] akkor ebben ez is benne van, [4249.32s - 4251.82s] hogy mindaz, amit láttatok, hogy imában harcoltam meg, [4251.82s - 4254.69s] az ugyanúgy nektek is, ugyanúgy kell megharcolni. [4258.11s - 4261.88s] Az imádság az erő átvétel és az erő átvétel helye. [4262.48s - 4265.76s] Jézus kimegy 40 napra pusztába, hogy egyedül legyen. [4266.67s - 4268.82s] És azt mondja, a lélek erejével tilt vissza pusztából. [4269.52s - 4273.07s] Nem lerangyolódott, nem legyengülten, a lélek erejével. [4273.61s - 4277.76s] Az erő átvétel helye, drága gyülekezet, tartsátok életbe. [4278.73s - 4288.29s] Nem számít, hogy hétfőn vagy mikor, de tartsátok életbe a gyülekezett ima életét, mert az az erő átvétel és az erő átvétel helye. [4294.40s - 4297.77s] Az imádság a szent lelke volt beteljesedésnek a helye. [4298.29s - 4306.55s] Azt mondja az ige, hogy elkezdtek imádkozni egy szívvel, lélekkel, megrendült el és megtértek mindjárt szent lelkkel, és még bátrabban hirdették az igét. [4307.76s - 4310.60s] Az imádság a szellemi harc helye. [4311.69s - 4314.85s] Az imádkozásban és háladásban legyetek kitartók és éberek. [4314.93s - 4319.49s] Imádkozzatok együtt, hogy értünk, és hogy Isten nyissa megelőttünk az ige ajtaját, [4319.76s - 4321.45s] hogy szólhassuk Krisztus titkát. [4322.10s - 4326.77s] Szellemi harc minden Isten tisztelet, szellemi harc minden bizonyságtétel, [4327.10s - 4329.32s] szellemi harc minden ige hirdetés. [4329.69s - 4336.55s] Nem intellektuális élmény, szellemi harc, ki kell nyissa Isten a szíveket, az ige ajtaját, [4336.55s - 4340.85s] hogy az ige találkozzon a szívvel, és ott valódi változást hozzon. [4341.85s - 4347.32s] Ne csak annyit, hogy jaj, de felemelő volt, és olyan szépen prédikált. [4348.35s - 4349.85s] Ez még nem életváltozás. [4352.26s - 4356.57s] Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a lélek által, [4356.90s - 4361.03s] és legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve valamennyire is szentét. [4361.11s - 4365.11s] És én értem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, [4365.11s - 4368.43s] hogy bátran ismertessem az evangélium titkát. [4371.99s - 4376.26s] Még csupán hármat emelek ki Jézusi ma életéből, rengeteg van, [4376.57s - 4378.90s] de ezeket helyezte a Szent Lek a szívemre. [4379.53s - 4382.11s] Az imádság a háladás és az újongás helye. [4383.38s - 4386.82s] Abban az órában így újongat Jézus a Szent Lélek által. [4387.15s - 4392.48s] Magasztalak, Atyám, menj és földur, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, [4392.48s - 4396.67s] és felfetted az egyszerű embereknek, igen, atyám, mert így láttad jónak. [4399.67s - 4405.02s] Előtte fáj, jajgat, korazin, kapernaum, becsajda felett, [4405.43s - 4409.19s] hogyha máshol történtek azok a csodák, ninivében, sodomában, gomorában, [4409.29s - 4411.38s] rég megtértek volna, mondja Jézus. [4414.40s - 4417.48s] És utána újjong azokért, akiket Isten meggyőzött, [4418.19s - 4421.05s] akiket nekiadott magasztalak, atyám. [4421.05s - 4422.98s] újongott a Szentlélek által. [4423.69s - 4424.98s] Ennek is megvan a helye, [4425.55s - 4426.43s] hogy újong. [4428.41s - 4430.22s] Az imádság az események [4430.22s - 4432.41s] isteni perspektívában látásának [4432.41s - 4432.91s] helye. [4433.95s - 4435.55s] Jézus pedig vett a kenyeret, [4436.17s - 4438.14s] szám szerint ötöt, és halott [4438.14s - 4440.52s] kettőt, hálát adott, [4441.03s - 4442.22s] és kiosztott az öttölőknek, [4444.02s - 4444.27s] és csak [4444.27s - 4445.69s] férfiak voltak ötezren, [4446.41s - 4447.41s] mindenki jól lakott, [4448.41s - 4450.49s] és a végén maradt tizenkét tele kosár. [4451.05s - 4457.76s] Úgy, hogy egy kisfiú oda tette azt, amilyen volt az Úr Jézus kezébe, öt kenyelet és két halat. [4461.40s - 4472.05s] Amikor erre a fajta szegénység és gazdagságra jutunk el, hogy rádöbbenünk arra, hogy mi nem tudunk jól tartani nem ötezret, kétszázhatvan embert vagy tagot, [4473.69s - 4480.69s] de odaadjuk mindenestől azt, amink van az ő kezébe, ő majd kifogja osztani, és mindenki jó fog lakni. Amen? [4481.05s - 4494.05s] És az a fejezemben, hogy az imádság a valódi hazaérkezésünk helye. [4498.23s - 4501.93s] Az Úr Jézus ott a Golgothai kereszten is imádkozott. [4502.93s - 4508.02s] Több mindent mondott, kiáltott Istenhez, [4508.02s - 4513.27s] De a vége az utolsó, hogy imádság volt, akkor Jézus hangosan felkiáltott, [4513.45s - 4517.57s] Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet. [4518.69s - 4523.82s] Ha az imádsága hív ember lélegzett vétele, akkor az utolsó mondat is imádkozik, nem? [4530.07s - 4536.15s] És természetes, tudom, hogy létezik kóma, és természetes, hogy tudom, hogy létezik sokféle állapot, [4537.10s - 4539.60s] amikor az emberek elmennek öntudatlanul. [4541.19s - 4546.95s] De mégis számomra egy óriási bizonyság, hogy Jézus úgy ment el a föld életből, hogy imádkozott. [4550.49s - 4555.76s] És ez egy nagyon nagy dolog, ha azt a kegyelmet megadja Isten egy imádkozó embernek, [4556.45s - 4558.19s] hogy imádsággal megy el a földről. [4559.41s - 4560.15s] Nagy dolog ez. [4561.88s - 4565.14s] És hadd bátorodjon a szívem és a szíved az imádsággal. [4566.15s - 4574.61s] És most egyszerűen csak menjünk hozzá, és beszélgessünk vele. [4574.73s - 4577.03s] Most nem hangosan, mindenki külön-külön. [4577.76s - 4581.35s] Mondjál azt, amit szeretnél Istennek elmondani az igetés után, [4582.69s - 4587.48s] és utána énekelünk, és lesznek még tanusságtételek, meg imádságok, [4588.14s - 4590.45s] még vár ránk néhány dolog ma délelőtt. [4590.79s - 4595.51s] Gyertek, imádkozzunk, és kérem, hogy majd ezt a közös csendes imád, [4595.52s - 4598.68s] Köszönöm István testvérem, te fejezd be hangos imával.