← Vissza a tanításokhoz
Cover

Rakj rendet a lelkedben!

👤 Uzonyi Barnabás 📅 2023-12-31 hu ⏱ 0:00:00 → 0:44:24 ● Publikus
Isten Küldetés Nehézség Életvitel Új
↗ YouTube ↓ Export
Összefoglaló

Ez a prédikáció egy év végi „lelki leltárra” hív, buzdítva a hallgatókat az elmúlt év őszinte áttekintésére és tudatos döntések meghozatalára a jövőre nézve. Hangsúlyozza, hogy az élet nem javul magától, hanem szándékos erőfeszítést és elhatározásokat igényel, amit olyan példákkal illusztrál, mint Sanders ezredes, Alfred Nobel és Júicsiró Miura, akik későbbi életükben valósítottak meg jelentős változásokat vagy eredményeket. A prédikátor bibliai igék (2Péter, Jakab, 5Mózes, Jelenések, 2Krónika) segítségével mutat rá az emlékezés, Isten hűségének felidézése, az esetleges eltévelyedések felismerése, és a határozott elköteleződés fontosságára, ahogy Jóás is elhatározta a templom megjavítását. Kulcsfontosságú üzenet, hogy a spirituális élet – akárcsak egy elhanyagolt kert vagy autó – romlásnak indul, ha nem ápolják aktívan. A beszéd végül arra buzdítja a hívőket, hogy erősítsék meg isteni elhívásukat, felismerve, hogy ez egy önmagukon túlmutató cél, amely kortól vagy múltbeli hibáktól függetlenül motiválja a proaktív változást és az Istennel való szándékos életet, bízva Isten jelenlétében és vezetésében a kihívások között.

Írás — Fő
2Pt 1:9-10 Jak 1:24 5Móz 8:2 Jel 2:5 2Krón 24:4
Írás — Hivatkozások
5Móz 5:15 Ézs 46:9 1Kor 10:13 Mt 6:34
Beszélgetős kérdések
A prédikátor az év végi "lelki leltárra" hív. Mely területeken éreztek hívást, hogy idén "rendet tegyetek a lelketekben", és mi lenne az első lépés ezen a téren?
Hallottunk példákat olyan emberekről, akik későbbi életükben hoztak fontos döntéseket és értek el sikereket. Hogyan inspirálnak ezek a történetek arra, hogy ne adjátok fel az életetekben a változás vagy az újrakezdés lehetőségét, még a korábbi "rontott évek" ellenére sem?
A lelkész szerint az élet nem javul magától, hanem tudatos döntéseket igényel. Milyen konkrét területeken tapasztaltátok meg ezt az igazságot idén, és milyen elhatározásokat tesztek a jövőre nézve, hogy aktívan vezessétek az életeteket?
A 2 Péter 1:9-10 és a Jelenések 2:5 arra buzdít, hogy emlékezzünk Isten tetteire és arra is, "honnan estünk ki". Milyen isteni jóságot vagy áldást tudtok felidézni az elmúlt évből, és van-e olyan terület, ahol úgy érzitek, eltávolodtatok Isten tervétől, és vissza kell térnetek?
A prédikáció hangsúlyozta, hogy az elhívásunk nagyobb önmagunknál. Hogyan láttátok meg ezt az elhívást az elmúlt évben, és milyen lépéseket tehettek a következő évben, hogy még jobban megerősítsétek ezt a célt a mindennapokban, figyelembe véve, hogy az életünk hatással van másokra is?
Átirat
[0.58s - 2.68s]  Rakj rendet a lelkedben!
[2.82s - 8.16s]  Ez a címe ma utolsó tanításnak, ami idén még elhangzik a mai nap,
[8.22s - 9.96s]  hogy rakj rendet a lelkedben!
[10.22s - 14.98s]  December utolsó napján vagyunk, és egy nagyon hosszú évre nézünk vissza.
[15.76s - 18.48s]  Biztos vagyok benne, hogy van itt közületek olyan, aki azt mondaná,
[18.56s - 22.56s]  hogy ez volt valaha a legjobb éve, ami valaha történt vele.
[22.94s - 25.68s]  Ha valaki mondjuk egy éves, akkor ezt mindenképpen elmondhatja,
[26.14s - 28.28s]  de szerintem az idősebbek között is vagytok olyanok,
[28.28s - 32.40s]  akik azt mondjátok, hogy ez az év, ez egyszerűen elképesztően csodálatos,
[32.88s - 36.08s]  fantasztikus volt, minden percét, pillanatát élvezted.
[37.10s - 41.14s]  Abban is egész biztos vagyok, hogy van közöttetek olyan, aki azt mondja, hogy végre vége.
[42.02s - 47.28s]  Ez az év, ez valami szörnyű volt, tragédia volt, annyi nehézség, annyi fú, minden volt,
[47.40s - 51.64s]  úgyhogy úgy örülök, hogy most ennek így vége, és akkor indul egy sokkal szebb év.
[51.74s - 55.40s]  Szóval nagyon nagy a skála, hogy éppen hogyan érezzük ebben magunkat.
[56.14s - 62.12s]  De akármelyikbe is vagy, akármelyik kategóriában, mind a kettő esetben szükséged van arra,
[62.62s - 64.84s]  hogy ma egy kicsit rendet rakja a lelkedben.
[65.68s - 69.18s]  Képzeld el ezt úgy, mint egy nagy leltározás.
[69.66s - 75.32s]  Na most, akik leltároztatok, vagy fogtok a munkahelyen, azoknak nem biztos, hogy ez a legszebb szó, amivel ma találkoztál.
[75.92s - 80.56s]  De gondolj rá úgy, mint egy olyan pillanat, amikor megállsz egy év után,
[80.56s - 86.00s]  és egy kicsit kielemzed azt, kiértékeled, hogy mi történt veled egy év alatt, merre haladsz,
[86.96s - 91.20s]  ez nem mindig jó, nem mindig esik nekünk jól, ez néha nagyon tud fájni.
[91.70s - 96.04s]  De hadd mondjam el neked azt, hogy sokkal jobb érzés megtenni minden egyes év után,
[96.58s - 99.52s]  mint csupán egyetlen egyszer, amikor meghaltál.
[100.56s - 105.34s]  Hidd el, hogy sokkal bölcsebb ember vagy akkor, hogy a évente legalább visszanézel,
[105.40s - 106.96s]  és azt mondod, hogy na erre haladok.
[106.96s - 112.42s]  Jó az irány? Jó, amit csinálok? Jó, amerre tart az életem? Vagy nem?
[112.60s - 113.64s]  Kell ezen alakítanom?
[114.20s - 118.64s]  Sajnos van egy igazság, amit nem tudunk kikerülni, hogy soha nem történik meg az,
[118.76s - 124.92s]  hogy csak úgy automatikusan, véletlenszerűen, balesetszerűen minden jól alakul az életedbe.
[125.02s - 129.92s]  Minden szokás magától beépül az életedbe, minden rossz szokástól megszabadultál,
[130.00s - 134.02s]  nem is tervezted, nem is akartad, csak arra jöttél rá, hogy idén minden jó lett.
[134.02s - 137.44s]  és minden rossz, eltűnt az életedből, és minden fantasztikus.
[137.82s - 140.00s]  Ezek soha nem balesetszerűen történnek.
[140.08s - 143.08s]  Ezek nagyon tudatos döntések az életünkben.
[144.66s - 146.78s]  És kicsit képzeld el ma, ezt a mai napot úgy,
[146.84s - 150.20s]  mintha egy nagyon-nagyon hosszú útra kell elmenjél,
[150.32s - 152.54s]  és nagyon-nagyon nagy távot kell megtenned,
[153.52s - 156.74s]  és gyalogmész egy hatalmas nagy pusztában,
[156.98s - 158.70s]  és volt egy pont, amikor elindult el.
[158.78s - 160.08s]  Mondták neked, hogy merre kell menni,
[160.44s - 162.28s]  elővettél egy iránytűt, és elindult el,
[162.28s - 165.40s]  hogy akkor ebbe a szögbe vagy fogba kell menjek, és akkor mentél.
[166.32s - 170.24s]  És képzeld el azt, hogyha mondjuk 80 éven keresztül sétálnál,
[170.32s - 173.60s]  és egyetlen egyszer se ellenőriznéd, hogy még mindig jófele megyek-e.
[174.28s - 175.78s]  Ez egy elég nagy butaság lenne, nem?
[176.46s - 179.14s]  Mert az egy dolog, hogy elindultam 80 éve jó irányba,
[179.24s - 181.78s]  de hogy vajon tényleg arra megyek, amerre kell, hogy menjek?
[182.30s - 183.70s]  Jó a célja az életemnek?
[184.00s - 187.32s]  Ezért, hogyha egy bölcsember vagy, akkor gyakran előveszed ezt az iránytűt,
[187.32s - 190.62s]  és megnézed azt, hogy legalábbis minden reggel mielőtt elindulsz,
[190.62s - 192.56s]  és megnézed, hogy arra kell menjek, ugye?
[192.86s - 196.14s]  Pedig úgy éreztem, hogy arra, de nem, azt mutatja, hogy akkor erre kell menjek.
[196.70s - 201.18s]  Szóval ezt megteheted minden egyes nap, kielemezheted, kiértékelheted.
[201.86s - 207.88s]  Semmiképpen ne az életed legvégén tedd meg egyszer, hogy na, nézzük, hogy akkor jófele mentem egy 80 évet.
[208.54s - 209.52s]  Szóval készen álltok erre?
[210.72s - 213.38s]  Jó, kezdésnek mutatok nektek néhány képet.
[213.38s - 215.46s]  Kezdjük az elsővel, hogyha tudtok nekem segíteni.
[215.54s - 220.00s]  Az első kép egy, hát nem tudom, ki ismeri fel.
[220.62s - 223.52s]  Aki felismerte, az lehet, hogy hirtelen rájött, hogy éhes.
[224.78s - 229.34s]  Ugyanis ez nem más, mint a KFC-nek az alapítója, Harold Sanders,
[230.16s - 235.60s]  aki azért nagyon érdekes ez ő története, azért mutatom most az ő képét,
[235.60s - 240.12s]  mert mi van akkor, hogy azt mondod, hogy én már olyan régóta élek ezen a földön is,
[240.24s - 243.00s]  és annyi rossz döntést hoztam, és annyi jóról lemaradtam,
[243.12s - 246.60s]  én már most minek elemezzek meg értékeljek,
[247.18s - 249.76s]  csupán néhány évem, egy-két évtizeden van hátra,
[249.76s - 252.04s]  minek kezdjek bele bármiben.
[253.20s - 258.64s]  1952-ben, nem, menjünk vissza egy kicsit, 1894, jó.
[259.90s - 263.08s]  Nem, most kicsit ugrálni fogok. Mindegy, felejtsétek el, amit eddig mondtam.
[263.44s - 267.12s]  Szóval, amikor ő megszületett, van néhány nagyon fontos dolog vele kapcsolatban.
[267.12s - 271.96s]  Az első az, hogy hat éves volt, amikor az édesapja meghalt.
[272.26s - 275.24s]  Hat évesen meghalt az édesapja, és ez azért nagyon fontos,
[275.86s - 279.20s]  mert az anyukája azt mondta neki, hogy drága fiam, te már hat éves vagy,
[279.20s - 284.72s]  úgyhogy mostantól kezdve te fogsz a gyerek, a testvéreidnek, az öcseidnek, kistesóknak főzni, sütni.
[285.04s - 287.72s]  Szóval képzeld el, most képzeld egy hat éves gyereket nekem.
[288.20s - 292.28s]  El tudok otthon képzelni most egy hat éves gyereket, ha azt mondanám, hogy mostantól te főzöl, az milyen lenne.
[294.12s - 298.84s]  És akkor ez 1896-ban történt, mert 1890-ban született ez az ember.
[299.64s - 303.42s]  Amiről a fontos, hogy utána nagyon sok mindenbe belekezdett.
[304.12s - 309.60s]  Ha felsorolom, hogy hányféle munkahelye volt, itt lennénk majdnem januárik, higgyétek el nekem.
[310.26s - 316.76s]  Mindent is csinált, volt katona, kirúgták verekedésekért, elkezdett éttermet, hotelt, tűzoltó volt,
[317.22s - 321.82s]  jogipályát is megpróbált majdnem, biztosításokkal is foglalkozott,
[321.82s - 325.74s]  és minden egymás után csődölt be, soha semmi nem működött úgy, ahogy kellett volna.
[326.56s - 335.60s]  És 1952-ben, 62 évesen szabadalmaztatták és ütötték le azt a receptet,
[336.20s - 340.44s]  amivel előállt, ami a híres KFC Kentucky Fried Chicken-nek a receptje volt.
[340.98s - 342.48s]  62 éves volt ekkor.
[343.54s - 347.64s]  Mire 90 éves lett, már több mint 6 ezer étterem volt a neve alatt.
[347.64s - 350.72s]  6 ezer 148 országban.
[351.48s - 353.02s]  Ezek borzasztó nagy számok.
[353.02s - 358.18s]  De gondolj bele, hogy 62 éves koráig ő úgy volt, hogy amiben fogtam eddig, az mindig elromlott.
[358.28s - 361.02s]  Kirúgtak, nem jól ment, becsődölt, leégett.
[362.00s - 367.24s]  Minek is küzdködjek? 60 év felett már minek? Minek kezdjek én bele bármibe is?
[367.94s - 372.18s]  Felmérések szerint volt olyan időszak, amikor Amerika második legismertebb arca volt.
[372.78s - 376.40s]  Második. És ebbe beletartozik az összes elnök, meg mindenki. Csak képzeld el.
[377.18s - 380.20s]  Aztán hadd mutassak egy másik embert, akit láttok itt most majd mögöttem,
[381.00s - 382.60s]  Lehet, hogy őt már többen felismeritek.
[383.26s - 384.20s]  Valaki felismeri?
[386.70s - 388.02s]  Alfred Nobel.
[388.44s - 389.54s]  Én sem ismertem volna fel.
[390.12s - 392.50s]  De így a nevem már biztos, hogy ismerős.
[392.56s - 393.50s]  Ő Alfred Nobel.
[395.00s - 397.82s]  Mi jut eszünkbe az ő nevéről, hogy Alfred Nobel?
[398.88s - 400.44s]  Nobel-di, igen, az eszünkbe jut.
[400.44s - 401.40s]  Mi juthat még eszünkbe?
[402.30s - 402.82s]  Dinamit.
[403.48s - 405.42s]  Ha ez a kettő megvan, akkor sok mindent tudsz róla.
[406.04s - 410.36s]  Azért hozom az ő képét, mert egy nagyon szegény családba született,
[410.50s - 414.60s]  nagyon-nagyon sokan voltak testvérek, és nagyon keményen kellett dolgozni,
[414.68s - 416.50s]  mert ő is nagyon kicsi gyerekkora óta,
[417.12s - 421.16s]  és kísérletezgettek, robbanószerekkel dolgoztak,
[421.16s - 423.16s]  ilyen gyárakban kapott ő munkát,
[423.88s - 427.66s]  és elkezdtek ők elég komolyan kísérletezni a nitroglicerinnel,
[428.30s - 432.48s]  ami egy folyékony anyag, ami nagyon sérülékeny volt, és robbanékony.
[433.42s - 438.94s]  Egy munkahelyi baleset során a testvére, az öcse Emil meghalt, mikor felrobbant egy ilyen készlet.
[439.46s - 446.48s]  És akkor Alfred eldöntötte, hogy ő nem fog nyugodni, mert ez életveszélyes, hogy így szállítják ezt az anyagot.
[446.78s - 450.70s]  Ő fel fogja találni azt, hogy hogyan lehetne egy hordozó anyagot létrehozni,
[450.76s - 453.80s]  ami magában szívja, hogy ne robbanjon felállandóan ez a vegyület.
[454.90s - 456.84s]  Megalkotta azt, amit ma úgy hívunk, hogy dinamit.
[457.48s - 460.66s]  Neki az elsődleges célja az volt, hogy ezt majd bányákba használják,
[460.66s - 468.46s]  de rövidesen rájött arra, hogy az emberek ennél kicsit más a felhasználás gondoltak ennek a szernek és ennek a dinamitnak,
[469.02s - 473.24s]  és hihetetlen módon bekebelezte a háború gépezete a dinamitot,
[473.74s - 481.54s]  és azt kellett lássa, hogyan az emberiségnek a kreativitása a pusztításban, az öldöklésben szányra kap a dinamit kapcsán.
[482.26s - 485.20s]  Egy érdekes dolog történt viszont vele, már az 50-es éveibe volt,
[486.14s - 489.32s]  amikor Franciaországban egy másik testvére, Ludwig, meghalt.
[490.06s - 495.78s]  És egy sajtóhiba kapcsán az egyik francia napilap rosszul hozta le a cikket,
[495.84s - 499.38s]  ugyanis összekeverték, ők azt hitték, hogy Alfred Nobel halt meg,
[499.76s - 502.62s]  és megjelent egy cikk arról, hogy meghalt Alfred Nobel,
[503.04s - 507.40s]  a halál angyala, akinek a nevéhez a pusztítás, az öldöklés köthető.
[508.38s - 510.02s]  És képzeld el, hogy ezt elolvasod.
[510.74s - 514.24s]  Képzeld el, hogy elolvasod a saját gyásznyelentésedet.
[514.86s - 519.22s]  És azt mondják a szakértők, hogy talán ez volt az utolsó csepp a pohárba,
[519.34s - 522.30s]  amikor Alfred elolvasta, hogy így emlékeznének rám az emberek.
[523.08s - 527.06s]  Hogy egy ember vagyok, aki meggazdagodtam emberek milliójnak a halálából.
[527.52s - 530.40s]  Aki létrehoztam azt a szert, ami embereket pusztít.
[531.32s - 534.26s]  És ekkor már jócskán 50-es éveiben járt ez a férfi,
[534.76s - 537.16s]  hozott egy nagyon, nagyon markáns döntést.
[537.74s - 543.74s]  31 millió 225 ezer svéd koronát adományozott egy olyan új alapba,
[543.74s - 550.82s]  amivel eldöntötte, hogy a tudományt, az irodalmat, békis dolgokat akar támogatni ezzel,
[550.96s - 553.40s]  jutalmazni, kitüntetni, serkenteni.
[553.90s - 557.80s]  Ehhez kötető majd, hogy később megalakul a híres béke Nobel-díj is.
[558.94s - 562.24s]  Szóval eldöntötte azt, már jócskán az 50-es évei felett,
[562.36s - 564.78s]  hogy ő nem akarja, hogy így emlékezzenek rá egy mondatban.
[565.40s - 567.00s]  És hadd mutassak egy utolsó férfit.
[567.96s - 570.34s]  A mai nap legnehezebb része, hogy kimondjam az ő nevét.
[570.34s - 572.52s]  Jui Csíró Miúra.
[573.14s - 574.26s]  Jui Csíró Miúra.
[574.36s - 576.62s]  Az a jó, hogy senki sem tud kiavítani közületek,
[576.66s - 579.20s]  mert valószínűleg senki se tudja, hogy rosszul mondta meg ki vagy nem.
[580.42s - 581.72s]  Ez a férfi arról lett híres,
[582.64s - 588.16s]  hogy 70 éves korában, 2003-ban megmászta a Monteveres csúcsát.
[588.66s - 591.16s]  Ő volt ez a legidősebb ember, aki ezt megtette.
[591.34s - 593.34s]  70 éves korában.
[594.04s - 599.92s]  Majd 2006-ban és 2007-ben nagyon komoly szívműtéteken esett át, kétszer is.
[600.54s - 604.98s]  ami úgy tűnt, hogy az egész életét romokba dönti, meg már amúgy is nagyon idős volt ekkor.
[605.64s - 614.18s]  Nagy szomorúságára 2013-ban megdöntötték a rekordot, és már nem ő lett a 70 éves csúccsal a rekordtartó,
[614.86s - 618.06s]  hanem 80 éves csúccsal lett ő az új rekordtartó.
[618.06s - 622.24s]  Ugyanis 2013-ban újra megmászta a Monteveres csúcsát.
[623.32s - 624.60s]  80 éves korában.
[624.60s - 632.86s]  Szóval, hogyha jönnek fel benned a kifogások, hogy te miért nem tudsz már nagy lépéseket tenni,
[632.94s - 639.14s]  miért nincs előtted már nyitva az út, hogy egy új életet kezdj, máshogy folytasd az életedet,
[639.24s - 641.38s]  akkor gondolj, Jujichiro miújra.
[642.12s - 649.76s]  És gondolj arra, hogy 80 éves korában két életmentő szívműtét után megmásztam Monteveres csúcsát.
[649.76s - 659.76s]  Azért hoztam ezeket a képeket nektek, ezt a három férfit, hogy egy kicsit elhelyezzük magunkban azt, hogy mind a hármújuk életében voltak meghatározó pillanatok.
[659.76s - 671.21s]  Amikor azt mondt hogy nem megy tov az hanem hozok egy d m fog menni megpr nem adom fel belefektetek a b nem fognak r eml
[671.35s - 673.25s]  Hoztak döntéseket az életük során.
[673.67s - 676.37s]  És az év vége erre egy nagyon jó lehetőség.
[677.07s - 679.79s]  Biztos van, aki most úgy ül itt, hogy ebbe semmi különleges nincs,
[679.79s - 683.37s]  ugyanolyan nap, mint bármik nap. Igazad van, ugyanolyan nap, mint bármik nap volt,
[683.69s - 688.27s]  de talán mégis egy jó lehetőség arra, hogy szembesülünk azzal, hogy most egy nagyot hajtunk a naptáron.
[688.73s - 692.43s]  Szembesülünk azzal, hogy elment egy év, méghozzá gyorsabban, mint gondoltuk,
[692.67s - 696.43s]  és a következő is el fog menni, meg a következő is, hogy a Isten még éltet minket addig.
[696.93s - 699.83s]  Szóval az éveink mennek, egyre jobban pörögnek.
[700.25s - 705.99s]  És hadd mondjak egy rémisztő dolgot, 2040 épp olyan messze van a mai nap, mint 2008.
[707.07s - 710.15s]  Ez engem teljesen kiakasztott. 2008 az most volt, nem?
[710.15s - 714.01s]  Az most volt 2008. 2040, hát az végtelen messze van.
[714.67s - 716.27s]  Ugyanolyan távolságra van a kettő.
[716.77s - 724.33s]  Amikor rájössz arra, hogy az életünk megy gyorsabban, mint talán azt szeretnénk egy idő után, felgyorsul,
[725.09s - 728.47s]  akkor egy nagy kérdés az, hogy hogyan tudnánk jól csinálni, mert egy van belőle.
[729.17s - 730.45s]  Hadd hozzak nektek néhány igét.
[730.55s - 734.77s]  Péter a második levelében azt mondja, amikor egy szép kis listát felsorol,
[734.81s - 738.89s]  hogy mihez kellene ragaszkodni a hitben, és azt mondja, hogy viszont vannak, akik ezt nem teszik,
[738.89s - 744.27s]  azt mondja, akikben pedig ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó és mosanna lényeg.
[744.27s - 747.77s]  Elfeledkezett arról, hogy régi bűneiből megtisztult
[747.77s - 752.63s]  Az évnek az utolsó napja, az egy kicsit az emlékezésnek is a napja
[752.63s - 755.61s]  Hogy egy kicsit megálljunk és emlékezzünk
[755.61s - 760.27s]  Visszagondoljunk arra, hogy mi volt ebben az évben
[760.27s - 762.59s]  De nem csak arra, hogy mik történtek ebben az évben
[762.59s - 765.77s]  Hanem arra, hogy visszaemlékezzek arra, hogy mit tett velem az Isten
[765.77s - 768.77s]  Nem csupán 2023-ban, hanem az életemben
[768.77s - 772.51s]  Ugyanis azt mondja Péter, hogy azok, akik eltévejettek is
[772.51s - 777.09s]  és vakok meg rövidlátók lettek, az egyik alapbetegségük az,
[777.59s - 781.07s]  hogy megfeledkeztek arról, hogy a régi bűnékből már megtisztultak.
[782.51s - 784.67s]  Olyan magától értetődő, nem? Természetes.
[784.73s - 786.67s]  Ja, hát én már olyan régóta az úrgyermeke vagyok.
[787.03s - 788.51s]  Én már nagyon régen. Ó, hát igen.
[789.03s - 794.45s]  De amikor újra és újra emlékezteted magad arra, hogy ez megtörtént,
[794.53s - 796.61s]  újra és újra megállsz és visszatekintesz.
[797.23s - 800.21s]  Jakab, a következő ügygevers, ami megint nagyon-nagyon sokat mondó,
[800.21s - 801.85s]  azt mondja a gyakorlatilag az 1.24-ben,
[802.27s - 805.31s]  hogy megnézi ugyan magát, amikor valaki beletekint a tükörben,
[805.37s - 808.41s]  de néz, de elmegy, és nyilván el is felejtő, milyen volt.
[809.37s - 812.21s]  Na ez egy korkép, amikor az ember az év végén megáll,
[812.35s - 815.35s]  visszanézel, és azt mondod, hogy hú, ezt az évet jól elrontottam.
[815.45s - 818.37s]  Aha. Na nem baj, megyünk tovább, január 1-e.
[818.57s - 820.35s]  És csinálsz mindent ugyanúgy, mint eddig.
[821.37s - 824.93s]  Amikor ezt tesszük, akkor pontosan ugyanaz fog történni az év végére,
[824.99s - 827.41s]  mint ami történt ebben az évben.
[828.09s - 832.47s]  Hogyha belenézel egy tükörbe, és azt látod, hogy nem jó az a gyümölcs, amiben most látok,
[832.47s - 838.85s]  mert mekkora terveim, micsoda álmom volt erre az évre, és visszanézem, és nem értem el belőle semmit,
[839.43s - 842.61s]  akkor ez egy jó lehetőség most, hogy belenézel egy tükörbe, és azt mondd,
[842.71s - 847.91s]  hogy ha ezt így folytatom, akkor ugyanúgy nem fogok elérni semmit a következő évben is.
[848.25s - 851.53s]  Akartam egészségesebb lenni. Lettem egészségesebb? Nem lettem.
[851.87s - 853.85s]  Akartam mozogni. Mozogtam többet? Nem.
[853.99s - 856.15s]  Akartam több vizet inni. Ittam több vizet? Nem.
[856.41s - 858.91s]  Akartam többet olvastam a Bibliát, többet olvastam? Nem.
[859.35s - 862.71s]  Akartam jobban ápolni a barátságaimat, tettem? Nem.
[863.01s - 868.77s]  Hogyha ezekre nemet mondasz, akkor most belenézel egy tükörbe, és azt mondod, hogy hűha, ez így nem jó.
[869.19s - 873.83s]  Nem ezt vártam ettől az évtől, de nézd, itt jön a nagy kérdés, hogy belenézel,
[874.39s - 877.61s]  és nyomva ne felejtened, amit láttad, és mész tovább, és azt mondod, hogy se baj,
[878.03s - 879.65s]  hát ha majd jövőre jobb lesz.
[881.05s - 884.91s]  Ez a felkiáltás, hogy hát ha majd jövőre jobb lesz, megígérhetem neked, hogy nem lesz jobb.
[884.91s - 889.43s]  Jobb. Semmi nem lesz jobb magától, csak magattól és az Istentől.
[890.07s - 893.89s]  Magától a dolgok nem fognak mindig úgy alakulni, hogy neked minden jobb és szebb lesz.
[894.33s - 897.41s]  Ezek döntések is. Minyert megmutatom az ige alapján, hogy miért mondom ezt.
[897.89s - 899.15s]  Menjünk még egy kicsit tovább.
[900.03s - 903.27s]  Mózes V. könyvében az Isten nagyon komolyan elmondja a népnek,
[903.89s - 906.01s]  hogy ne félj tőlük, most sok minden még vár rájuk.
[906.45s - 908.83s]  Emlékszel, József meg sok minden jön még majd, de azt mondja,
[909.25s - 914.05s]  hanem emlékezz vissza arra, hogy mit tett Istened az úr a fáróval és az egész Egyiptommal.
[914.91s - 918.77s]  Szóval mielőtt tovább menne a nép, azt mondja az Isten, emlékezz vissza, hogy mit tettem.
[919.79s - 924.43s]  Szóval nagyon-nagyon fontos, megkerülhetetlen az, hogy mielőtt tovább mennél a következő évbe,
[924.71s - 929.19s]  egy kicsit megállj, és visszaemlékezz arra, hogy mit tett Isten másokkal.
[929.29s - 933.31s]  Itt azt mondja, emlékezz vissza, mit tettem Fáróval, és mit tettem az egész Egyiptommal.
[933.31s - 936.99s]  De megyünk még tovább, a nyolcadik fejezet második verse azt mondja,
[937.11s - 941.19s]  emlékezz vissza az egész útra, melyen vezetett Istened az Úr,
[941.19s - 946.11s]  a pusztában, 40 éven át, hogy megsanyargatva, és itt jön egy jó nehéz rész,
[946.19s - 951.83s]  próbál a téved, téged megtudja, mi van a szívedben.
[952.53s - 955.49s]  Na ez már nem egyiptom, és nem fáró, nem arra kell visszaemlékezni,
[955.57s - 959.13s]  hanem arra az egész útra, amin vezetett téged az Isten.
[960.43s - 963.65s]  És azt mondja, hogy volt ebben minden, megsanyargatás, próba, stb.,
[963.65s - 967.23s]  hogy meglássa, hogy mi van a szívedben.
[967.23s - 971.65s]  Valószínűleg, hogyha visszagondolsz az előző egy évedre,
[972.91s - 978.07s]  valószínűleg voltak benne nagyon szép pillanatok, csodálatos ünnepek, nagy események,
[978.59s - 981.19s]  de az is elképzelhető, hogy volt benne sok nehézség is.
[981.31s - 985.39s]  Akár olyan, amire azt mondod, hogy fú, az nehéz pillanat volt, az nagyon nehéz.
[985.45s - 988.95s]  Olyan körülmények, olyan élethelyzetek, amik megpróbáltak téged.
[989.73s - 994.33s]  És ilyenkor feltesszük a kérdést általában is, hogy miért, miért történnek ezek.
[994.93s - 996.33s]  Hadd hozzak egy egyszerű példát neked.
[997.11s - 998.67s]  Képzeld el, hogy te vagy pálapostól.
[999.67s - 1003.43s]  Éppen mennél missziós útra, és az a tervet, hogy mennél,
[1003.53s - 1006.87s]  és még meglátogatnál egy-két gyülekezetet, erre bebörtönöznek.
[1007.83s - 1008.99s]  És oda vagy láncolva.
[1009.73s - 1015.07s]  És ott puffognál magadban, hogy uram, én mennék, szeretnék nagy hatással lenni a világra.
[1015.55s - 1017.57s]  Annyi embernek tudnék még beszélni.
[1017.85s - 1019.09s]  Elmennék abba a gyülekezetbe.
[1019.09s - 1021.79s]  Úgy hallottam, hogy ott huszonöten is vannak már hívők,
[1022.01s - 1025.39s]  és elmennék mind a huszonöt embernek, elmondanám az örömhírt,
[1025.39s - 1027.69s]  segítenék nekik, de ide vagyok köt a börtönbe,
[1027.95s - 1028.85s]  miért nem mehetek ki?
[1029.13s - 1031.35s]  Innen nem tudok semmit se csinálni, csak ülök egy helyben,
[1031.41s - 1032.87s]  oda vagyok láncóval katonákhoz.
[1033.49s - 1034.91s]  Kizárd, ahogy így puffogsz magadban.
[1035.77s - 1037.47s]  Majd azt mondod egy idő után, hogy na jó,
[1038.25s - 1039.61s]  azért valami apróságot
[1039.61s - 1041.63s]  talán csak tudok csinálni, írhatok egy-két
[1041.63s - 1043.67s]  levelet, az nem olyan,
[1043.67s - 1045.75s]  mint hogy elmennék személyesen az emberekhez.
[1046.23s - 1047.49s]  Vagy elolvassák, vagy nem,
[1047.59s - 1049.17s]  egy-két emberhez tán csak eljut,
[1049.33s - 1051.47s]  majd talán még másoknak körbeadják, de hát
[1051.47s - 1055.09s]  Az mégsem olyan, mintha elmennék mind a 25 emberhez, ugye?
[1055.85s - 1060.71s]  Megírom ezt az egy-két levelet a börtönből, de milyen jó lenne, a nagy hatása lenne az életemnek,
[1060.77s - 1064.33s]  és kimennék, és csak úgy bátran beszélnék az embereknek.
[1064.83s - 1066.95s]  Na most egy pillanatra gondold végig.
[1068.07s - 1070.33s]  Hány páli levelünk lenne, ha pál nem lenne börtönbe?
[1071.55s - 1074.03s]  A leveleinek egy jó nagy részét börtönökből írta.
[1075.41s - 1080.97s]  És azért olvassuk ezeket a leveleket, mert be volt börtönözve, ezért arra kényszer pályára jutott,
[1080.97s - 1085.77s]  hogy leírja azt, amit elmondott volna, amiről soha nem hallottunk volna, mert csak elmondta volna nekik.
[1086.89s - 1093.71s]  Leírta ezeket nekünk levelekbe, egy olyan russz körülmény miatt, hogy éppen a hite miatt be volt börtönözve.
[1094.87s - 1100.71s]  Szóval képzeld el, hogy oda mehettél volna Pál mellé egy kis időgéppel, és azt mondod neki, hogy Pál, lelkesebben írd azt a levelet.
[1101.29s - 1104.53s]  Emberek milliárdjai fogják olvasni a leveleidet.
[1105.05s - 1108.89s]  Azt, hogy tennap mit beszélgettél a szomszéd aláról, nem tudunk, de amit leírtál ebből a levélbe,
[1108.89s - 1113.11s]  emberek milliárdjai fogják elolvasni.
[1115.15s - 1115.81s]  Érdekes, nem?
[1116.23s - 1119.31s]  Hogy néha a legnehezebb körülményekből jönnek ki a legszebb dolgok.
[1120.01s - 1121.71s]  És lehet, hogy most visszanézve azt mondod,
[1121.77s - 1124.01s]  hogy vannak olyan dolgok, amiket nem szívesen éltél át.
[1124.83s - 1127.05s]  De hadd mondjam el, hogy amikor én ezekre visszatekintek,
[1127.05s - 1128.75s]  minden egyes esetben azt látom,
[1129.17s - 1132.35s]  hogy a világ összes pénzért se élném át újra a fájdalmát,
[1132.65s - 1133.77s]  a nehéz helyzeteknek,
[1134.41s - 1136.71s]  de a világ összes pénzért se mondanék le arról,
[1136.79s - 1138.09s]  amit közben Isten tanított.
[1138.89s - 1144.81s]  Mert vannak olyan tanításai az Istennek, amit nem tud máshol megtanítani, csak egy nehéz helyzetben.
[1144.87s - 1149.73s]  Amikor ott vagy egy olyan krízis pillanatban, hogy teljesen ki vagy szolgáltatva az Istennek.
[1150.07s - 1154.87s]  És nem kényelmesen filozofálsz a hitről, hanem olyan hitlépéseket kell tenned,
[1154.93s - 1160.09s]  vagy olyan dolgokon kell átmenni az életedben, hogy azt mondod, uram, most csak te vagy nekem.
[1160.85s - 1164.85s]  És ezt eddig is tudtam itt, meg tudtam leírva, de most meg kell, hogy ezt éljem.
[1164.85s - 1168.99s]  és nehéz lépéseket, nehéz döntéseket kell hozzád, amiket nem szeretünk.
[1169.65s - 1172.15s]  Fájdalmas pillanatokat nem szeretünk.
[1172.59s - 1177.57s]  De mégis olyan pillanatok ezek, amikor Isten elképesztő módon közel tudjon hozzád.
[1178.37s - 1180.85s]  Ezért, hogyha visszatekintesz az életedre, akkor már arra bátorítalak,
[1181.47s - 1184.29s]  hogy ne úgy tekints rá vissza, hogy jó meg rossz, jó meg rossz pillanat,
[1185.13s - 1190.55s]  hanem jó pillanat, élvezhető pillanat is, olyan pillanat, ami tanít.
[1190.69s - 1193.29s]  Olyan pillanat, amiből rengeteg mindent meg tudtam tanulni.
[1194.25s - 1196.21s]  És megyünk tovább. Figyeld, Ézsaiás azt mondja,
[1196.95s - 1200.23s]  emlékezzetek vissza az ősrégi dolgokra, és nézd mire,
[1200.75s - 1202.17s]  én vagyok az Isten, nincsen más.
[1202.55s - 1204.59s]  Isten én vagyok, nincs hozzám hasonló.
[1205.65s - 1208.87s]  A Biblia nagyon sokat beszél arról, hogy emlékezzünk vissza,
[1209.47s - 1210.31s]  hogy mit tett Isten.
[1211.87s - 1215.57s]  És ez azért nagyon jó, mert amikor már benne vagy,
[1216.07s - 1218.81s]  vagy voltál nehéz pillanatokban, és az Isten kiemelt onnan.
[1218.89s - 1220.87s]  Mikor jön a következő pillanat, akkor azt mondod,
[1220.87s - 1227.09s]  hogy ismerős érzés, nem? Voltam már ilyenben. Voltam már ilyen helyzetben, nem fog összedőlni a világ.
[1227.17s - 1232.57s]  Múltkor se dölt össze a világ. Emlékszek arra, amikor először vezettem egyedül, mármint az oktatónélkül is.
[1232.65s - 1237.49s]  Ültem a kocsiba, és akkor senki sem nézi, mit csinálok, nincsenek ott pedálok, egyedül vezetek.
[1237.83s - 1242.19s]  És annyit izgultam azon, hogy mi lesz, ha olyan helyzetbe kerülök, amiben még nem voltam,
[1242.53s - 1247.03s]  mi lesz, hogyha indulnom kéne a lámpánál, és legalül vagyok, és le fogok fulladni,
[1247.03s - 1252.21s]  és képzeljétek, hogy jártam úgy, hogy legelőbb voltam, és életemben először lefulladtam.
[1252.97s - 1255.23s]  És mi lesz, ha rám fognak dudálni? Rám dudáltak.
[1257.41s - 1258.87s]  Mostanában is néha megtörténik.
[1258.95s - 1264.37s]  Nyilván férfiként mindig a kocsira fogjuk, hogy jaj, már megint nem hiszem el a kupló, meg a kinyomó, meg aj, mi baj van.
[1264.67s - 1266.81s]  Általában, amikor lefulladunk, akkor mindig a kocsi a hibás,
[1266.89s - 1273.15s]  de hogy mikor lefulladok egy lámpánál, van egy jó érzésem, a rossz érzés mellett, hogy már jártam így.
[1273.15s - 1277.03s]  És ha elkezdenek dudálni, és egyik gyerkős mondja, apa, most mi történik?
[1277.09s - 1279.61s]  Dudálnak szívem, semmi baj, majd túlélik.
[1279.69s - 1281.79s]  És akkor indulunk örülni, és megyünk tovább.
[1282.03s - 1283.99s]  Azért már sok ilyen történt velem, nem?
[1284.35s - 1287.43s]  Azt mondja az ige, emlékezz vissza az Istenek a dolgaira.
[1287.73s - 1292.51s]  Hogy mikor berekerülsz egy igazi kutyaszorító helyzetbe, azt mondod, hogy volt már ilyen.
[1293.33s - 1295.21s]  Igen, teljes erővel dudál az ördög.
[1295.29s - 1297.07s]  Ha dudáljon, dudát már eleget.
[1297.43s - 1299.11s]  Úgyse tud más csinálni, csak dudál.
[1299.49s - 1301.13s]  Szóval akkor újraindítunk, és megyünk.
[1301.13s - 1311.03s]  Szóval amikor benne vagy, és benne voltál már nehéz helyzetekben, akkor visszatekintesz, és ez a visszatekintés segít abban, hogy előre tudj menni.
[1311.15s - 1316.33s]  Néha hátra nézel a visszapillantótban, hogy mit tett az Isten már veled, hogy tudj menni előre.
[1317.39s - 1325.13s]  És hogyha találkoztál már ilyen emberrel, aki ebben nagyon jó, és nagyon sokat csinálja, onnan tudod felismerni, hogy mikor jön egy krízishelyzet,
[1325.13s - 1339.17s]  nem tudjuk hogy mi lesz odam hozz hogy most mi lesz Akkor kicsit p a bajsz mosolyog egyet Na papu te m tudod Nem tudom m H de mi lesz Az majd gondoskodik Jaj nem lehet ezt csak lerendezni
[1339.87s - 1343.79s]  És tudod, hogy ő azért tudja ezt mondani, mert már olyan sok ilyen helyzetben volt.
[1344.73s - 1350.35s]  Amikor ugyanez volt, nincs megoldás, itt az út vége, nem tudunk mit csinálni, világ vége, összedől minden.
[1350.85s - 1353.81s]  És ez Isten jött, és ez Isten megoldást adott.
[1353.81s - 1360.09s]  És mikor jön egy újabb ilyen helyzet, akkor azt mondod, hogy a díszlet kicsit megváltozott, de ugyanaz a színdarab, nem?
[1361.03s - 1362.13s]  Ugyanaz a főszereplő.
[1362.81s - 1366.95s]  Szóval visszaemlékezek arra, amit Isten csinált, és ezért előre nézek.
[1368.19s - 1370.27s]  Van viszont egy kicsit nehezebb visszaemlékezés is.
[1370.33s - 1375.17s]  A jelenések könyve azt mondja, emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki.
[1376.07s - 1380.97s]  Szóval nem csak arra lehet visszaemlékezni, hogy mit tett az Isten velünk, vagy épp egyiptommal, vagy fáróval,
[1381.97s - 1386.25s]  hanem annak is megvan a létjogosultsága, amikor most nem vagy a helyeden.
[1387.21s - 1389.79s]  És az Isten azt mondja, hogy emlékezz vissza, hogy honnan estél ki.
[1391.07s - 1392.85s]  Mert most nem vagy ott, ahol kellene legyél.
[1393.57s - 1397.73s]  És ez nem az ítélkezés, nem a vádlás, hogy te miért vagy ilyen, meg stb.,
[1397.73s - 1401.17s]  hanem annak a pillanat, hogy azt mondja az Isten, hogy nem itt kéne lenned.
[1401.91s - 1404.99s]  Máshol van a helyed. Ezért emlékezz vissza, hogy honnan estél ki.
[1405.83s - 1409.47s]  Teedd az előző cselekedeteidet, és akkor minden jó és szép lesz.
[1409.47s - 1415.93s]  de emlékezz először vissza, hogy honnan estél ki, hogy milyen volt az, amikor a helyeden voltál.
[1418.05s - 1421.67s]  Nem tudom, hogy neked most melyik fajta emlékezésre van a legnagyobb szükséged,
[1422.57s - 1427.53s]  de amikor emlékezünk, akkor az emlékezésnek nem csupán az emlékezés a célja.
[1429.45s - 1431.79s]  A kettő krónikák egy nagyon érdekes mondatot mond.
[1431.93s - 1436.63s]  Jóásról, aki nagyon fiatalon, 7 évesen lett király, azt olvashatom majd kicsit később.
[1436.63s - 1441.61s]  Ezek után elhatározta Jóás, hogy kiavíthatja az úrházát.
[1444.07s - 1449.43s]  Elhatározta. Elhatározta magában, hogy kiavíthatja az úrházát.
[1450.35s - 1451.63s]  Ez egy nagyon fontos mondat.
[1452.77s - 1456.09s]  Amikor éljük az életünket, és benne vagyunk helyzetekbe,
[1457.65s - 1462.25s]  egy nagyon veszélyes életmód, amikor úgy élsz, hogy az események csak történnek veled,
[1462.25s - 1468.73s]  És mint amikor egy kocsiban ülsz egy lovaszekéren, elengedted a gyeplőt, és nézed, hogy merre mennek a lovak is.
[1468.79s - 1470.61s]  Oh, most arra menjünk, de érdekes.
[1470.71s - 1473.35s]  Oh, nézd oda, most kimegyünk a völgyre.
[1473.67s - 1476.67s]  Jaj, ott egy szakadék, menjél csillag, nyugodtan menjél.
[1476.83s - 1478.61s]  Nagyon izgalmas lesz menni.
[1478.97s - 1480.71s]  És csak látod, hogy minden történik.
[1480.81s - 1482.21s]  Megy a ló a feje után.
[1484.71s - 1490.09s]  Amikor döntéseket hozunk, amikor elhatározásokat hozunk, az az a pillanat, hogy megfogod a gyeplőt.
[1490.73s - 1492.83s]  És azt mondott, hogy nem én vagyok az Isten.
[1493.11s - 1497.17s]  Félre ne értsük, én nem vagyok Isten. Az Isten Isten. Én ember vagyok.
[1498.57s - 1501.97s]  De megbízott engem azzal, hogy rakjak rendet az életembe.
[1502.55s - 1505.45s]  Megbízott azzal, hogy fogja meg a gyepőjét az életemnek.
[1505.87s - 1509.19s]  Hogy nem foghatok mindig mindent mindenki másra, meg körülményekre.
[1510.03s - 1514.51s]  Hanem megvan annak a szerepe, amikor elhatározásokat hozok az életembe.
[1514.51s - 1522.95s]  Amikor volt egy nagy hitvita erről, hogy akkor most mi az, ami az Isten dolga, mi az, ami a mi dolgunk,
[1524.15s - 1530.75s]  volt egy gyülekezet, ahol rengeteg rákcsáló megjelent, és kezdték szétrákcsálni a kábelhálózatot, meg mindent is.
[1531.29s - 1535.47s]  Egy nagyon komoly gyülekezeti órát összehívtak, hogy mit tegyünk a rákcsálókkal.
[1536.11s - 1539.97s]  Most rakjunk be valami írtót, szert, vagy hívjunk ki szakembereket.
[1539.97s - 1542.85s]  Tudjátok, hogy mire jutott végül a gyülekezet nagy többsége?
[1542.85s - 1546.43s]  azt szavazták meg, hogy ne tegyünk semmit a rákcsálókkal,
[1546.73s - 1549.51s]  mert ha Isten akarna, hogy ne legyenek itt, akkor nem lennének itt.
[1551.61s - 1553.91s]  Ez először engem úgy megdöbbentett egy kicsit,
[1554.11s - 1558.53s]  hogy C.S. Lewis folytatva ezt a logikát azt írta egyszer,
[1559.01s - 1561.63s]  hogy ez esetben, ha Isten szeretne, hogy tiszta legyen a fogad,
[1562.05s - 1562.67s]  majd megmossa.
[1563.63s - 1565.81s]  Te nem mosd meg a fogadat, nem mosd meg az arcodat,
[1565.87s - 1568.79s]  ha Isten szeretné, hogy ne legyen csipa a szemben,
[1568.85s - 1569.61s]  akkor majd kiszedi.
[1569.61s - 1574.31s]  Tehát érezzük azt, hogy megvan a szerep annak, amit Isten odaadott nekünk, hogy hozz döntést.
[1574.65s - 1577.19s]  Most meg a fogad? Szedd ki a csipát a szemedből.
[1578.75s - 1582.23s]  Vissza egy gondot egy épületről. Ne engedd be a rákcsálókat.
[1583.59s - 1590.99s]  Amikor az élete tele van rákcsálókkal, és vannak olyan anomáliák, olyan helyzetek, amik újra és újra ismétlődnek,
[1591.97s - 1596.79s]  akkor azt mondod el, hogy hát, ha Isten akarná, hogy én ne ilyen legyek, akkor más lennék.
[1596.79s - 1600.63s]  Ha Isten akarná, hogy én egy hithős legyek, akkor hithős lennék.
[1600.93s - 1604.87s]  Ha Isten akarná, hogy én egy imahős legyek, akkor úgy születtem volna már kikopott érdekkel.
[1605.69s - 1610.09s]  Senki sem születik hithősnek. Senki sem született imaharcosnak.
[1611.01s - 1612.89s]  Senki sem született nagy tanítónak.
[1613.35s - 1618.39s]  Mindenki elindult ott, hogy elkezdtél apró döntéseket hozni az életedbe.
[1619.41s - 1622.37s]  Elhatározásokat. Hogy merre menjen tovább az életem.
[1622.37s - 1628.59s]  Termodinamika második főtörvény az egyik legfontosabb része a jegyes oktatásainknak.
[1629.27s - 1631.15s]  Ez most így nagyon lelkesítően hangzik, tudom.
[1631.95s - 1637.69s]  De azt mondja ki ez a törvény, hogy minden magára hagyott test az halad a rendezetlenség irányába.
[1638.73s - 1642.79s]  Amikor valamivel nem foglalkozol, az a mai világban nem javul, hanem elromlik.
[1643.59s - 1645.29s]  Hadd hozzak erre két egyszerű példát.
[1645.39s - 1647.61s]  Hozzunk mondjuk egy férfi meg egy női példát.
[1647.61s - 1652.03s]  A női példa legyen az, hogy van egy kis kert a konyha ablakod alatt, kint,
[1652.31s - 1656.43s]  és a következő nyolc évben nem foglalkozol vele, jó?
[1656.55s - 1658.95s]  A redőncse húzott fel, elfelejted, hogy ott van.
[1659.59s - 1664.23s]  Nyolc év múlva kimész, kinézel, és azt mondod, ó, hát nézzenek oda.
[1664.93s - 1671.21s]  Pont ide akartam egy ilyen rózsát, oda meg egy nárcisz, jaj, milyen gyönyörű.
[1671.53s - 1674.79s]  Itt meg nézzenek oda a bonszájfanőt, fantasztikus.
[1674.79s - 1679.21s]  és pont így akartam, és valószínűleg ez nem fog megtörténni,
[1679.31s - 1682.23s]  mert a valóságban az történne, hogy 8 év múlva kimész,
[1682.33s - 1685.71s]  és ez itt valaha egy kiskert volt.
[1686.53s - 1687.11s]  Hova tűnt?
[1687.69s - 1691.89s]  Mert, hogy amit látsz, az parlakfű, meg gaz, meg nem tudom,
[1692.05s - 1693.37s]  minden is egy szemétlerakó.
[1694.25s - 1697.11s]  Egy férfi példa, tegyük fel, hogy van egy autód,
[1697.11s - 1700.83s]  amit nagyon szeretsz és gondozol, de a következő 33 évben
[1700.83s - 1704.55s]  nem viszed olajcserére, nem cseréled ki a szűrőit,
[1704.55s - 1706.55s]  üzemanyagszűrőt, légszűrőt, semmit.
[1706.93s - 1711.71s]  És eltelik 33 év, és elmész a szervizbe, és mondod, hogy na, most már talán eljött az ideje,
[1711.75s - 1715.09s]  hogy cseréljük az olajat, és kiengedik az olaj leresztő csavart,
[1715.45s - 1717.63s]  és láttál már olyan videót, hogy nem jött ki belőle semmi.
[1718.47s - 1720.25s]  És így nézik, hogy hol van az olaj.
[1721.21s - 1723.79s]  És így belenézel a dugattyúkba, belenézel a hengerfejébe,
[1723.79s - 1725.73s]  és így minden tönkre van benne menve.
[1726.61s - 1728.77s]  És kérdezik tőled, hogy nem maradt ki tavaly az olajcsere?
[1728.93s - 1729.41s]  Tavaly.
[1730.53s - 1731.41s]  Éven tehát.
[1731.41s - 1735.47s]  Hát miről beszélünk? 33 éve megvolt.
[1736.25s - 1739.09s]  Szóval amikor valamit magára hagyunk, az elromlik.
[1740.09s - 1746.75s]  Amikor valaki magára hagyja az istenveló kapcsolatát, nem keresed az urat, nem olvasod az igét, nem szolgálsz,
[1746.75s - 1752.35s]  nem próbálsz Jézus tanítása szerint élni, nem vagy ott a téldeiden,
[1752.65s - 1759.71s]  akkor általában mégis jön ez a furcsa csodálkozás részünkről, hogy mostanában nem érzem annyira az Istent.
[1760.51s - 1761.49s]  Mint ha távol lenne.
[1762.67s - 1765.27s]  Mint ha olyan messzi lenne az úr.
[1765.43s - 1766.45s]  Nem hallom a hangját.
[1767.25s - 1770.63s]  És amikor elkezdünk beszélgetni, hogy de figyelj, akkor nézzük meg, hogy mi lehet ennek az oka.
[1771.65s - 1774.53s]  Mint hogyha valaki azt mondja, hogy mostanában nem szép a kiskert, de mi lehet az oka?
[1774.75s - 1777.25s]  Hát mennyit locsolod? Hát én nem szoktam locsolni.
[1778.29s - 1781.17s]  De hogy gazokat húzgálod? Én nem szoktam.
[1782.29s - 1784.23s]  De nem értem, hogy miért nem szép a kiskertem.
[1785.33s - 1787.47s]  Talán érted a példának a lényegét.
[1788.23s - 1790.83s]  Hogy megvan a szerepe az életünkben a döntéseknek.
[1791.61s - 1798.37s]  Amikor azt olvashatod, hogy ezek után elhatározta Jóás, hogy kiavítja az Úr házát.
[1799.19s - 1801.93s]  Hozott egy elhatározást, amit meg is csinált.
[1803.39s - 1806.17s]  És itt az év végén, ez egy jó lehetőség.
[1806.17s - 1809.45s]  Ezt megteheted volna tegnap is, meg megteheted január 4-én is.
[1809.49s - 1812.19s]  Teljesen mindegy, ez nincs ez a naphoz kötve.
[1812.29s - 1817.43s]  De most talán érzed azt, hogy egy kicsit kiértékelünk, és visszanézünk, hogy ez az év, amit éltem.
[1818.37s - 1822.13s]  Ha ezt megismétlem ugyanígy még jó néhányszor, akkor ez lesz az életem.
[1822.21s - 1822.71s]  Ennyink van.
[1823.47s - 1826.37s]  Akarom, hogy minden évem olyan legyen, mint ez az elmúlt évem volt?
[1826.45s - 1830.55s]  Ha igen, akkor áldjon meg téged az Isten, és csak így tovább, és előre is szuper.
[1831.09s - 1835.89s]  Ha viszont azt mondod, hogy van egy célom, és ami ez az egy év volt,
[1835.99s - 1837.63s]  ez nagyon nem illik bele abba a célba.
[1837.63s - 1842.63s]  Én szeretnék egy más célt elérni, ezért le kéne cserélni ezeket az éveket.
[1842.75s - 1844.19s]  Máshogy kellene folytatni.
[1844.89s - 1847.33s]  Valahogy jobban kellene csinálni.
[1848.05s - 1851.17s]  akkor ez egy jó lehetőség arra, hogy most megállsz és újra kalibrálsz.
[1851.71s - 1853.21s]  És figyeld, hozok egy záróigét.
[1853.81s - 1857.61s]  Az elén a 9. verset olvastuk fel, mikor azt mondta Péter,
[1857.65s - 1860.63s]  hogy ezek megfeledkeztek arról, hogy régi bűneiből megtisztultak,
[1860.67s - 1861.61s]  és nézz, hogy folytatja.
[1862.21s - 1868.47s]  Ezért tehát, testvéreim, igyekezzetek még jobban megerősíteni elhívásotokat.
[1868.47s - 1872.83s]  És kiválasztásotokat, mert ha ezt teszitek, nem fogtok megbotlani soha.
[1873.67s - 1874.57s]  Ez jól hangzik, nem?
[1875.39s - 1877.97s]  Úgy élni, hogy nem bont lenni meg soha, hát ez fantasztikus.
[1878.89s - 1885.55s]  Milyennek a titka? Azt mondja, még jobban megerősíteni elhívásotokat, kiválasztásotokat.
[1887.27s - 1891.49s]  Este hét órától, akik elmertek jönni, egy nagyon komoly lelki gyakorlatot fogunk végezni.
[1891.97s - 1896.47s]  Nem kell majd beszélni, nem kell, hogy ezt elmond, de magadban egy nagyon komoly kéréseken fogunk végigmenni.
[1896.47s - 1909.85s]  És az egyik bemelegítő kérés az az lesz, hogy van-e, vagy volt-e ennek a célodnak, vagy ennek az évednek célja, értelme, húzása.
[1910.01s - 1913.15s]  Láttad-e magad előtt a nagy képet, hogy mire vagy elhívva?
[1913.47s - 1919.27s]  Mert amikor megérted azt, hogy az elhívásom nagyobb, mint az életem, az elhívásom nagyobb, mint a kényelmem,
[1919.27s - 1925.29s]  nagyobb, mint bármi, ami engem motiválna, hogy van egy olyan elhívás, ami túlmutat rajtam, meg rajtad,
[1925.29s - 1927.27s]  meg ezen a négy falon, amin bent vagyunk,
[1927.81s - 1931.39s]  Istennek az elhívása nagyobb, az ajándéka hatalmasabb.
[1932.19s - 1935.47s]  Akkor azt mondod, hogy én ezért akarok élni, ezért az elhívás,
[1935.53s - 1939.19s]  amit túlmutat rajtam, ami nagyobb, mint ez a néhány év, amit kaptam,
[1939.45s - 1942.31s]  és ebbe részt kaphatok, ebbe benne lehetek.
[1942.83s - 1947.71s]  Azt mondja, még jobban megerősíteni az elhívásotokat, a kiválaszásotokat.
[1948.19s - 1951.61s]  Mert ez, hogy ki vagy választva a világ teremtése kezdetel előtt,
[1952.07s - 1954.45s]  hogy szent és fetetetlen legyél előtt a szeretetben.
[1954.99s - 1956.17s]  Ez egy fantasztikus dolog.
[1956.55s - 1959.25s]  Amikor ezt újra és újra megértem, hogy én erre ki vagyok választó.
[1959.97s - 1961.97s]  Az Isten kiválasztott magának engem.
[1962.67s - 1965.21s]  És azt mondja, hogy ha ezt teszed, nem fogsz megbotlani soha.
[1966.93s - 1969.13s]  Ez a nem fogsz megbotlani soha, ez nem azt jelenti,
[1969.83s - 1971.67s]  amit néha szeretnénk érezni, hogy jelent.
[1971.77s - 1973.59s]  Hogy minden elsőre klasszul sikerül, nem?
[1974.09s - 1975.25s]  Minden tökéletes lesz.
[1975.25s - 1978.51s]  És minden lépés annyira egyszerű, és annyira könnyű lesz.
[1978.93s - 1982.17s]  És tényleg csak úgy mész, és minden magától az öletbe húlik.
[1982.85s - 1987.63s]  hanem azt jelenti, hogy mész előre, lesznek harcaid, lesznek küzdelmeid, lesznek nagy kihívások,
[1988.05s - 1989.99s]  de tudod mindig, hogy merre kell tovább lépned.
[1991.05s - 2002.14s]  Egy nagyon dolgot tettem belehallgattam n olyan tan amik 2019 hangoztak el hogy milyen lesz a 2020
[2003.30s - 2008.94s]  Annyira érdekes volt hallgatni, hogy rengeteg tanító elmondta, hogy ez lesz a legszebb évetek.
[2009.56s - 2012.24s]  Biztos. Biztos, hogy ez lesz a legjobb évetek.
[2013.40s - 2019.34s]  És úgy az ember tudod, a képernyő mögött kuncog magában, hogy jó, ha te tudnád, hogy milyen lesz a 2020-as évünk.
[2020.18s - 2021.62s]  Milyen volt az az év, ugye?
[2021.62s - 2028.08s]  De most kicsit gondolj bele, ha valaki 2030-x-ből, ha még akkor lesz élet a Földön,
[2028.56s - 2031.64s]  visszanézne a 2023-as decemberi alkalmat és azt mondja,
[2031.76s - 2037.30s]  ó Barna, ha te tudtad volna, hogy mi jön 2024-ben, hű, ha mik jönnek.
[2039.00s - 2041.20s]  Nem tudjuk pontosan, hogy mik jönnek, az Isten tudja.
[2042.12s - 2045.46s]  De egy nagyon fontos rész, amit jó a szívebe kell zárjál,
[2045.84s - 2048.10s]  hogy nem a körülmények fognak téged meghatározni.
[2048.10s - 2052.34s]  Nem a körülmények fogják eldönteni, milyen évet van.
[2053.42s - 2058.18s]  És elmondhatom nektek, hogy például nekem a 2020 az az életem egyik legjobb éve volt.
[2058.30s - 2060.84s]  Annak tudatában, hogy az egyik legnehezebb is.
[2061.28s - 2066.76s]  És a legtöbb kihívással, a legtöbb nehézséggel, ismeretlennel annyira nehéz év volt.
[2066.84s - 2067.78s]  Emlékszünk még rá, ugye?
[2069.14s - 2072.50s]  De az Isten jóságában az egyik legjobban teljes év.
[2073.14s - 2074.70s]  Ez a kettő nem zárja ki egymást is.
[2074.70s - 2081.40s]  És ezért, amikor előre nézel, akkor most arra hívlak, hogy elősítsd meg az elhívásodat, hogy mire vagy elhívva.
[2082.04s - 2089.50s]  Hogy az életed nem arról szól, hogy végigmész az éveken, jól érzed magad, próbálsz a legtöbbet kihozni belőle,
[2090.54s - 2096.94s]  legyen kipipálva az ilyen nagyobb projektek, hogyha akarod a család, meg feleségfér, gyerek, vagy kocsi, karrier,
[2097.52s - 2101.42s]  meg évente egyszer jussunk el a Balatonra, vagy akár messzebbre is.
[2102.10s - 2104.30s]  Az élet nem ez. Az életnek ez része.
[2104.70s - 2108.68s]  De az élet nem ez, mert van egy elhívásod, ami ezen túlmutat.
[2109.30s - 2113.44s]  És azt mondja Péter, hogy erősítsétek meg magatokban még jobban ezt az elhívást.
[2113.84s - 2117.42s]  A tudatot, hogy mire vagyok elhívva, hogy mi a célja az életemnek,
[2118.12s - 2119.76s]  ami túlmutat a saját életemen.
[2120.68s - 2125.52s]  Amiben beleilleszkedik ez az év, 2023, de lehet, hogy 2024 is, ha megéljük.
[2126.90s - 2129.26s]  Szóval erre szeretnélek hívni, és hogyha most úgy vagy így,
[2129.26s - 2132.80s]  hogy van már mögötted néhány elrontott év,
[2133.80s - 2136.42s]  Emlékszem még arra a három férfőre, akit mutattam az elején?
[2138.00s - 2140.72s]  Ha 80 évesen valaki megtudta mászni a Monteveresztet,
[2142.16s - 2146.20s]  akkor ne mondj le magadról is, ne mondd azt, hogy áh, ez a hajó már elment.
[2147.12s - 2148.52s]  Én már ilyen maradok.
[2149.32s - 2154.62s]  Ha az az ember, akinek a nevét a halál angyalaként azonosították volna be,
[2154.62s - 2158.52s]  ma úgy emlékezünk rá, hogy a béke Nobel-díjas, Alfred Nobel,
[2159.90s - 2162.64s]  akkor elmondhatjuk azt, hogy van arra lehetőség, hogy újra kezded.
[2162.64s - 2168.34s]  hogy azt mondott, hogy eddig csináltam valamit, eddig csináltam valahogy, de hozok egy döntést.
[2169.56s - 2173.86s]  És nem azzal a naív elképzeléssel, hogy egy tündérke fejbe vág egy varázspálcával,
[2173.90s - 2176.68s]  és holnapton minden jó lesz, hanem azzal, amit Jóást tett,
[2177.06s - 2179.98s]  elhatározt a szívében, hogy kijavítatja az Úrnak a házát.
[2181.08s - 2186.66s]  Egy elhatározás, ami rengeteg megoldandó helyzetet hozott, rengeteg problémát,
[2186.72s - 2189.20s]  de volt benne egy elhatározás, hogy én ebben benne akarok lenni.
[2189.96s - 2196.64s]  Úgyhogy erre hívlak, hogy mikor visszatekintesz, emlékezz vissza az Isten dolgaira, hogy mit tett ő.
[2197.48s - 2199.86s]  Emlékezz vissza arra, hogy mennyire jó volt hozzád.
[2200.52s - 2204.06s]  Emlékezz vissza azokra a napokra, amiket úgy írtál be a naptáradba, hogy
[2204.06s - 2212.82s]  Jaj Istenem, az a nap, az a vizsga, az a megbeszélés, az a projekt, az a nehézség, az a műtét, bármit is írtál be,
[2213.30s - 2214.42s]  jaj, mi lesz akkor.
[2214.94s - 2219.12s]  És hadd mondjam el, üdvözöllek most itt, hogy túlélted, mert itt vagy.
[2219.20s - 2224.56s]  Emlékszek arra az érzésre, amikor az első nagy egyetemi vizsgám volt,
[2224.90s - 2230.48s]  és amikor beírtam a naptárba, az az érzésem volt, hogy az a nap soha ne jöjjön el, mert sohasem lesz vége.
[2230.94s - 2234.36s]  Az egy rémálom lesz. Én nem akarom azt a napot, és mindig nézem, hogy mennyi van még hátra,
[2234.42s - 2236.18s]  és mennyire nem haladok jól a tanulással.
[2237.54s - 2240.34s]  És emlékszek arra, hogy mennyire nehezen aludtam előtte,
[2240.86s - 2244.42s]  de ami legnagyobb nyomot hagyta bennem az az, amikor túllettem a vizsgán,
[2245.12s - 2250.18s]  és hazamentem este, és elaludtam, és azon gondolkodtam, hogy ez a nap is csak elmúlt valahogy, nem?
[2250.84s - 2255.46s]  Szóval, hogy valahogy úgy tűnik, hogy még tehez is csak 24 órával át volt, és túl jutottunk rajta valahogy.
[2256.68s - 2261.64s]  Amikor megérted azt a naptárodat nézve, hogy Isten túlvitt téged ezeken a nehézségeken,
[2261.78s - 2264.18s]  visszaemlékezel az ő jóságára, hogy megtartott.
[2265.10s - 2268.38s]  De lehet, hogy ma arra is vissza kell emlékezned, hogy honnan estél ki.
[2269.08s - 2272.82s]  Lehet az Isten visszahív, hogy gyere közelebb, voltál te már sokkal közelebb hozzám.
[2273.32s - 2275.26s]  Emlékszel, hogy hol van a helyed? Gyere oda!
[2276.44s - 2282.06s]  És emlékezz vissza az elhívásodra, a kiválasztásodra, hogy mire hívott el téged az Isten.
[2282.92s - 2286.02s]  Hogy ez egy nagyobb cél, amint csupán önmagadról szól.
[2286.78s - 2291.96s]  Képzeld ezt el most úgy, mint van egy házad, és éppen egy kis kupi van benne,
[2292.02s - 2296.70s]  de úgy vagy vele, hogy hát el vagy ott téged, ez nem zavar, ez egy aglegényház.
[2297.70s - 2302.12s]  Jól érzed magad, nem számít, hogy nem lehet leülni a szeméttől, meg a szennyestől.
[2302.82s - 2306.34s]  De aztán eszedbe jut hirtelen, hogy álljon meg a menet.
[2307.94s - 2309.08s]  Ma van vasárnap.
[2309.66s - 2311.92s]  Hát ma délután jön hozzám az egész család.
[2312.32s - 2315.14s]  25-en. Két óra múlva itt lesznek.
[2316.90s - 2321.14s]  Jó eséllyel ez a felismerés arra fog téged összönözni, hogy felpattansz,
[2322.08s - 2325.76s]  fogod a szennyeseket, elégeted, vagy kimosod, vagy szennyesbe rakod,
[2326.46s - 2329.90s]  gyorsan mindent elpakolsz, készülsz, mert tudod azt, hogy jönnek.
[2329.90s - 2337.40s]  Mert rájössz arra, hogy ennek a lakásnak most nagyobb a célja annál, hogy egy kényelmes, büdös, aglegény lakás legyen.
[2339.82s - 2345.76s]  Akiben megvan ez a reménység, emlékszünk egy Jánosra, nemrég néztük, az önmagát megtisztítja.
[2346.38s - 2350.48s]  Akiben megvan ez a reménység, hogy ő eljön. Az önmagát megtisztítja, hogy ő is tiszta.
[2350.98s - 2356.82s]  Szóval amikor megérted azt, hogy az életednek, a lakásodnak nagyobb célja van annál, mint hogy egy büdös, aglegény lakás legyen.
[2356.82s - 2358.96s]  amikor rájössz arra
[2358.96s - 2361.72s]  hogy Isten embereket bízott rád
[2361.72s - 2363.40s]  Isten
[2363.40s - 2365.70s]  belehelyezett téged folyamatokba
[2365.70s - 2367.36s]  ahova téged rakott helyekre
[2367.36s - 2368.62s]  kulcsemberként is
[2368.62s - 2371.20s]  és rád van bízva annyi minden
[2371.20s - 2373.32s]  akkor azt mondod, hogy álljon meg a menet
[2373.32s - 2375.12s]  nem feküdtetek egész nap a kanapén
[2375.12s - 2377.62s]  ideje rendet rakni az életembe
[2377.62s - 2379.34s]  ideje ezt egyenesbe hozni
[2379.34s - 2381.24s]  mert ide emberek fognak jönni
[2381.24s - 2384.10s]  ma esti kiértékelésnél
[2384.10s - 2385.54s]  lesz még egy nagyon nehéz kérdés
[2386.22s - 2387.80s]  ami csak egy egyszerű számvetés,
[2388.32s - 2392.42s]  hogy ebben az évben kikre voltam hatással Jézussal.
[2393.20s - 2396.02s]  Kik voltak azok az emberek, akiknek be tudtam ezt mutatni.
[2396.58s - 2399.88s]  És ez annyira jó, hogy fel tudsz oda sorolni egy embert,
[2399.88s - 2402.54s]  hogy rá-rá-rá, az nem baj, hogyha még nem tért meg,
[2402.58s - 2404.34s]  mert az már nem a te dolgod, hogy ő ezzel mit kezd.
[2404.62s - 2406.12s]  De kire voltam egy jó hatással?
[2406.38s - 2408.06s]  Kinek tudtam elmondani ezt az örömhírt?
[2408.30s - 2410.50s]  Kinek tudtam beszélni erről az elhívásról?
[2410.50s - 2417.40s]  Az életed több annál, mint csak, hogy egy bűdös aglegény szoba legyen
[2417.40s - 2422.98s]  Amikor ezt megérted, akkor azt mondod, hogy na, nyissuk ki az ablakot, menjen ki ez a bűz, rakjunk ki trendet
[2422.98s - 2425.08s]  Mert ez a ház nem csak az enyém
[2425.08s - 2429.50s]  Ide be fognak jönni emberek, ezért ez rendben legyen
[2429.50s - 2436.02s]  Szóval erre hívlak most, hogy tekints így saját magadra, az évedre, az elmúlt évre, meg arra, ami jön
[2436.02s - 2437.88s]  Hogy ez túlmutat rajtad
[2438.36s - 2440.00s]  Nagyobb a cél, amit Istentől kaptunk,
[2440.08s - 2441.50s]  mind csak, hogy magunk körül legyünk.
[2442.50s - 2443.40s]  Úgyhogy erre hívlak.
[2443.88s - 2446.54s]  És hogyha 70 éves vagy, 80 éves vagy,
[2446.58s - 2448.26s]  vagy azt mondod már 81 éves vagy,
[2449.22s - 2450.72s]  akkor is mondd azt, hogy semmi baj.
[2451.46s - 2452.52s]  Itt vannak azok az emberek.
[2453.42s - 2456.14s]  Akár csak ez a három, de hoztattam volna 33 példát,
[2456.76s - 2457.60s]  akik azt mondták,
[2458.54s - 2460.54s]  hogy nem számít, hogy hány évtized van mögöttem,
[2460.90s - 2462.32s]  mégis hozok egy elhatározást,
[2462.32s - 2463.56s]  hogy máshogy megyek tovább.
[2464.58s - 2465.70s]  És a többi már történelem.
[2466.70s - 2469.30s]  Szeretném, ha most megállnánk egy kicsit, és elcsendesednénk is.
[2469.98s - 2474.72s]  Tudnám most egy kicsit úgy Istenre figyelni, hogy Uram, hogy is vagyok én idén.
[2476.48s - 2480.56s]  Kicsit tudja elgondolkodni azon, hogy mi is történt velem ebben az évben.
[2481.76s - 2484.78s]  Kicsit néz rára az iránytűre, hogy jófele megyek egyáltalán.
[2485.98s - 2490.28s]  Mert van egy cél, amelyre el kéne jutni, de hogy jófele gyalogoltam egy éven keresztül, vagy nem.
[2491.00s - 2494.04s]  Úgyhogy most kicsit megállok, és újra tervezem, hogy jó-e az irány.
[2494.04s - 2497.42s]  de a legjobb az, hogy Isten az, aki ott van
[2497.42s - 2499.30s]  és azt mondja neked, hogy én itt vagyok veled
[2499.30s - 2500.58s]  fogom a te jobb kezedet
[2500.58s - 2503.98s]  és azt mondom neked, hogy ne félj
[2503.98s - 2506.12s]  és annyira jó, hogy Isten nem mond el nekünk mindent
[2506.12s - 2507.38s]  ami történni fog jövőre
[2507.38s - 2509.94s]  én annyira hálás vagyok azért, hogy naponként
[2509.94s - 2511.22s]  kaptuk az elmúlt évet is
[2511.22s - 2513.22s]  meg a 2020-at is
[2513.22s - 2515.98s]  képzeld el, ha ezt így csomagba megkaptad volna
[2515.98s - 2518.30s]  milyen lett volna ez, nem?
[2519.06s - 2519.90s]  de naponként
[2519.90s - 2522.32s]  lebontva, megtanultuk Jézustól
[2522.32s - 2524.34s]  az, hogy elég minden napnak a maga baja.
[2524.64s - 2525.52s]  Az pont elég.
[2526.26s - 2528.10s]  Az majd aggódik magáért.
[2529.30s - 2530.78s]  Szóval szeretnélek most erre hívni,
[2531.60s - 2532.30s]  hogy egy kicsit
[2532.30s - 2534.82s]  csendesedj el, értékelj ki,
[2535.04s - 2535.80s]  tekints vissza,
[2536.48s - 2537.84s]  és legyen ez annak is az ideje,
[2538.78s - 2540.86s]  hogy engeded azt, hogy Isten megszólítson téged.
[2542.00s - 2543.48s]  Hogy neked mire kell emlékezned.
[2543.64s - 2545.86s]  Hogy mi az, amire ő szeretne téged emlékeztetni.
[2546.96s - 2549.04s]  És hogyha kell, akkor hozd most egy elhatározást,
[2549.10s - 2550.10s]  hogy megtette jóást.
[2550.10s - 2551.20s]  Hozott egy döntést.
[2552.32s - 2556.70s]  Nem a kifogásukat nézte, nem azt nézte, hogy mit tudhat ő még a királyságról.
[2557.36s - 2558.28s]  Hozott egy döntést.
[2560.22s - 2563.82s]  Szóval gyertek, hajtsuk meg a fejünket, és szeretném, hogy egy kicsit csöndben lennénk, jó?
[2565.90s - 2568.66s]  Nagyon ritkán szokott a mai ember úgy igazán csöndben lenni.
[2568.74s - 2572.84s]  Mindig szól a tévé, rádió, vagy beszél valaki, vagy épp a gyermek csicserek melletted.
[2573.46s - 2575.12s]  De most egy kicsit csöndben leszünk.
[2575.76s - 2579.36s]  És azt kérem, hogy ebben a csöndben engedd azt, hogy Isten felhozom benned emlékeket,
[2579.36s - 2580.96s]  élményeket, eseményeket,
[2581.46s - 2583.04s]  ígéreteket, gondolatokat.
[2583.92s - 2585.46s]  Engedd azt, hogy Isten szóljon hozzád,
[2585.50s - 2587.68s]  és valamit megmutasson neked ebben a csöndben.
[2588.94s - 2589.84s]  Istenem, köszönöm azt,
[2589.84s - 2591.96s]  hogy nálad van újrakezdés,
[2592.10s - 2594.00s]  van esély az újra
[2594.00s - 2594.90s]  tervezésre.
[2596.48s - 2597.82s]  Köszönöm, hogy megállhatunk
[2597.82s - 2599.50s]  most is, visszatekintetünk a te
[2599.50s - 2601.96s]  jóságadra, hűségedre, szeretetedre.
[2604.40s - 2605.48s]  És köszönöm, Atyám, hogy újra
[2605.48s - 2606.66s]  tervezhetünk is.
[2606.66s - 2610.84s]  annyira hálás vagyok, hogy te ott vagy ebben az újra tervezésben,
[2610.90s - 2612.34s]  hogy nem hagytál ebben magunkra, hanem
[2612.34s - 2616.48s]  fogod a kezünket, és látod a jövőt,
[2616.56s - 2619.82s]  látod annak minden egyes napját, tökéletesen tudod, hogy mi vár ránk.
[2619.96s - 2621.90s]  Minden egyes kihívást előrelátsz.
[2622.90s - 2625.58s]  Te köszönöm, hogy mindig csak annyit mondasz, amennyit tudnunk kell.
[2626.36s - 2628.54s]  És köszönöm, hogy a legfontosabb, amit ma tudnunk kell,
[2628.54s - 2629.50s]  hogy te vagy az Isten.
[2630.30s - 2634.54s]  Te fogod a kezünket, és bármi történik, nem jöhet olyan helyzet,
[2634.54s - 2636.56s]  helyzet. Nem ilyet olyan próba,
[2636.64s - 2637.62s]  ami erőnkön felüli,
[2638.76s - 2640.56s]  mert a próbával együtt te már előre
[2640.56s - 2642.36s]  elkészíted a kimenekülés útját,
[2642.40s - 2643.54s]  hogy el tudjuk azt viselni.
[2644.98s - 2645.98s]  Köszönöm azt, hogy nem
[2645.98s - 2648.62s]  bukásra és botlásra hívtál
[2648.62s - 2650.04s]  minket, hanem győztes életre.
[2651.48s - 2652.78s]  Köszönöm, hogy így nézhetünk
[2652.78s - 2653.52s]  előre is.
[2654.52s - 2656.32s]  Köszönöm azt, hogy most téged magaszt
[2656.32s - 2657.50s]  talatunk azért, mert
[2657.50s - 2660.16s]  veled zárhatjuk ezt az évet,
[2660.26s - 2662.40s]  és veled fogjuk tudni elkezdeni a következőt.
[2662.40s - 2663.60s]  Amen.
Igehirdetés elemzése Gemini-vel…