← Vissza a tanításokhoz
Révész Dániel
Ne félj!
Ézs 43

Ne félj!

👤 Révész Dániel 📅 2016-06-26 hu ● Publikus
Hit Isten Küldetés Új Félelem
↗ YouTube ↓ Export
Összefoglaló

A prédikáció hangsúlyozza, hogy Isten cselekedetei mindig újak és nagy léptékűek, és arra ösztönöz, hogy ne ragadjunk le a múlton. Rámutat, hogy Isten új terveinek kibontakozását gyakran a félelem akadályozza – legyen az félelem a kudarctól, a változástól, a nehézségtől vagy az elutasítottságtól. Az igehirdető emlékeztet, hogy Isten a Teremtőnk és Megváltónk, aki értékesnek tart minket, velünk van minden körülményben, és felruház minket a képességgel, hogy betöltsük az Ő céljait. Arra hív minket, hogy legyünk tanúi és szolgái, ismerjük meg Őt személyesen és tapasztalati úton, és higgyünk abban, hogy képes a mi képzeletünket felülmúló dolgokat tenni. Fontos, hogy ne a régi megtapasztalásokon vagy gyakorlatokon tűnődjünk, hanem legyünk nyitottak Isten friss munkájára, még akkor is, ha az lehetetlennek tűnik (például folyókat fakaszt a sivatagban). Isten szíve feltárja, hogy bűneink ellenére ő szolgált nekünk, eltörli álnokságunkat és többé nem emlékszik a vétkeinkre. Hatalmas ígéreteket ad a jövőre és a következő generációkra vonatkozóan, bemutatva rendíthetetlen erejét és hűségét.

Írás — Fő
Ézs 43
Írás — Hivatkozások
Ézs 43:1-7 Ézs 43:10-12 Ézs 43:22-25 Ézs 44:1-5 Zsid 11 Ézs 53
Beszélgetős kérdések
A prédikáció szerint a kudarctól, változástól vagy elutasítottságtól való félelem akadályozhatja Isten terveit. Milyen félelmek tartanak vissza téged jelenleg attól, hogy belevágj valami újba, amit Isten eléd tenne?
A lelkész arra bátorított, hogy ne a régi dolgokat emlegessük vagy tűnődjünk a múlton, hanem keressük Isten újdonságait. Melyek azok a „régi gyakorlatok” vagy elvárások, amelyek megakadályozhatnak abban, hogy nyitott legyél Isten friss munkájára?
Isten tanúvá és szolgává hívott minket, hogy megismerjük Őt. Hogyan tudnál a mindennapi életedben tudatosabban élni tanúságtevőként és szolgaként, és milyen lépéseket tehetsz Isten mélyebb, tapasztalati megismeréséért?
Azt hallottuk, hogy Isten meggátolhatatlan és képes a mi elképzeléseinket felülmúló, nagy léptékű dolgokat tenni (pl. folyókat fakaszt a sivatagban). Hogyan változtatja meg vagy erősíti meg ez az igazság a hitet a te személyes életedben vagy a gyülekezet életében?
Isten feltárta fájdalmát a népe bálványimádása miatt, majd kimondta, hogy ő szolgált értük bűneik miatt. Hogyan befolyásolja Isten szívének ez a megnyilvánulása a te Istenről alkotott képedet és a megváltás iránti háládat?
Átirat
[0.82s - 2.90s]  Szeretettel köszöntöm én is a gyülekezetet.
[3.60s - 8.38s]  Szeretném az alapiginket felolvasni, és tudom, hogy felszoktunk állni.
[9.24s - 13.74s]  Újból, mint múltkor szeretném azt mondani, hogy jó, megint végig gondolni, miért tesszük.
[14.58s - 19.04s]  Istenen előtt kifejezzük a tiszteletünket, úgyhogy így álljunk fel, hogy Isten igényt fogom felolvasni.
[23.80s - 27.06s]  Ézsajás könyvének 43. részéből fogom.
[30.00s - 33.82s]  A 18 és 19-es verseket felolvasni.
[34.04s - 42.12s]  Az egész fejezetre fogunk foglalkozni, de talán ez a szíve, ez az, ami főképpen kiemelkedett számomra, erről szeretnék többet beszélni.
[42.86s - 50.04s]  Tehát Ézsajjens könyvének 43. része és 18-19-es verse.
[50.68s - 56.18s]  Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek.
[56.18s - 62.10s]  Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok
[62.10s - 67.86s]  Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok
[67.86s - 70.04s]  Ezt még egyszer szeretném csak felolvasni, olyan rövid, igaz?
[72.12s - 76.52s]  Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek
[76.52s - 81.28s]  Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok
[82.10s - 86.38s]  Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok.
[87.88s - 89.70s]  Újból szeretettel köszöntök mindenkit.
[90.56s - 96.70s]  Ami a szívemem van ma, ha egyfajta címmel kell ellássam,
[96.70s - 100.20s]  akkor az az lenne, hogy Isten cselekedete új és nagy léptékű.
[104.42s - 106.46s]  Mondjuk ezt együtt el. Jó, csak ennyi.
[106.52s - 109.66s]  Isten cselekedete új és nagy léptékű. Tudjuk ezt együtt elmondani?
[109.66s - 114.84s]  Tehát, Isten cselekedete új és nagy léptékű.
[115.46s - 120.40s]  Azt gondolom, hogy ezt sokszor el kell mondani magamnak, és talán mindannyiunknak.
[121.90s - 125.28s]  Hiszen eléggé a belső világunkban vagyunk sokszor bezárva,
[125.96s - 129.54s]  és nem gondolunk abba, hogy Isten miket képes tenni.
[130.34s - 137.50s]  Nyilván ez a két jellemző, hogy új és nagy léptékű, csak egy nagyon pici szelete annak, amit Isten tud tenni, meg ahogyan cselekszik.
[138.42s - 142.88s]  A Ézsaiás 43. része egy nagyon kedvelt rész.
[143.30s - 146.52s]  Így is kezdődik, hogy ne félj meg, megváltottalak, neveden szólítottalak,
[146.60s - 150.50s]  valami nagyon jó, bátorító elejés van, és erről is fogok egy kicsit beszélni,
[150.50s - 156.34s]  hogy mit látok ebben egy picit annak tekintetében, amit szeretnék az egészből kiozni.
[157.48s - 160.34s]  De talán fontos azt is egy kicsit megemlíteni, tudom, hogy tudjuk azt,
[160.46s - 166.50s]  hogy ez a proféta valamit látott már, egy itiletről beszélt,
[166.50s - 170.58s]  egy olyan élethelyzet, amely az Isten népét érintette.
[171.20s - 173.86s]  Beszélt arról, hogy el fogja vinni őket Isten.
[175.20s - 176.58s]  Lesz ítélet.
[177.30s - 181.44s]  Valami elég félelmetes és rettenetes is.
[181.52s - 184.24s]  Valami nagyon kemény proféciai részt van ezek előtt.
[185.08s - 190.56s]  Ugye ez a rész talán már is így szokták nevezni a vígasztalásoknak a könyves része,
[190.56s - 193.92s]  hiszen valószínűleg
[193.92s - 195.58s]  Ézsaiás kapott egy kielentést
[195.58s - 197.30s]  Istentől, hogy mi fog történni, de valahogy
[197.30s - 199.12s]  nem tudott megnyugodni a lelke.
[200.08s - 201.82s]  És olyan jó dolog, hogy Isten rábízta
[201.82s - 203.62s]  azt, és elkezdett arról is beszélni neki,
[203.74s - 205.56s]  hogy jó, de ezek után mi lesz?
[206.40s - 207.46s]  Nem kell félned
[207.46s - 208.42s]  ettől.
[215.12s - 217.90s]  Isten cselekedete új és nagy léptékű.
[221.44s - 228.46s]  Azt gondolom, hogy például van egy akadálya, és talán ezért nem véletlen, hogy így kezdi ez a 43. rész, hogy ne félj.
[228.52s - 230.22s]  Isten ezt mondja, hogy ne félj.
[231.42s - 234.32s]  A változástól, vagy az új dolgoktól félünk.
[237.54s - 239.48s]  Illetve talán még több területe is van.
[240.24s - 246.28s]  Én azt gondolom, hogy ha az első hét részét elolvasjuk, fel lehet fedezni egy pár szempótot talán.
[246.28s - 249.28s]  És ezt szeretném még kicsit kiemelni, én három területet látok.
[250.56s - 253.02s]  Van egy ilyen, hogy a kudarztó való félelem.
[255.14s - 258.26s]  Hogy nem tudjuk megtenni azt, amit esetleg Isten kérne, vagy mondana.
[259.12s - 261.98s]  Hogy amit ő eltervez, abban vajon hogyan fogunk beleállni.
[264.24s - 268.52s]  Itt olyan bátorításokat olvasunk, hogy én vagyok a teremtőd, a formálód.
[269.86s - 272.58s]  Isten nem selejteket alkotott, igaz, ezt elmondhatjuk.
[272.58s - 276.78s]  Hiszen nem lenne tökéletes, nem lenne Isten akkor már.
[276.78s - 280.80s]  képességet adott nekünk Isten, felruházott minket valamire,
[280.94s - 284.72s]  és a forma a formájára teremtett.
[284.80s - 287.38s]  Ez nekem tetszik, nyilván nem a külsőről van csak inkább szó,
[287.50s - 290.92s]  hanem a funkciókat is nézve, hogy mire vagyunk hivatottak.
[291.02s - 292.64s]  Erről egy picit szeretnénk majd beszélni.
[293.38s - 295.68s]  De érdekes, hogy ez lehet például egy akadálya annak,
[295.74s - 298.00s]  hogy az Isten terve kibontakozzon egy gyülekezetben,
[298.00s - 303.32s]  és természetesen egy személy életében a fél attól, hogy nem lesz alkalmas rá.
[303.32s - 309.24s]  Azt mondja, hogy én teremtettelek, én formáltalak téged
[309.24s - 314.42s]  Ne félj, én ilyennek teremtettelek, és tudom miért csináltam ezt
[314.42s - 318.20s]  Azt is mondja, hogy megváltód is vagyok
[318.20s - 322.22s]  A megváltásnak a hatalma nyilvánvadónak, szent élek által
[322.22s - 324.76s]  Nagyon sok területen megnyilvánul az életünkbe
[324.76s - 328.26s]  És ezt nagyon vágyom is látni többször és többször
[328.26s - 330.90s]  Ha most úgy tetszik vasárnapra, vasárnapra is
[331.84s - 334.24s]  Hogy itt van az Úr Jézus Krisztusnak a kereszt,
[334.30s - 336.56s]  amit annyiszor látjuk, akár itt a szószéken is.
[337.58s - 339.16s]  De ez megváltoztatott mindent.
[339.28s - 341.36s]  Ebben erő van, ebben képesség van.
[341.46s - 343.86s]  Most egy kicsit furán hangzítanám ezzel a szó, mert nem is szoktuk mondani,
[343.86s - 347.86s]  de megvan az éli Isten ereje ebben, ebben a megváltásban,
[348.64s - 350.82s]  képes minket kiforítani a félelmekből.
[353.50s - 356.66s]  Lehet ezt nem így mondjuk ide, de ma szeretném kiprédikálni ezt innen.
[356.66s - 362.02s]  Elég erős a mi Istenünk arra, hogy megváltson, megtartson és győzenemre vezessen.
[363.10s - 366.60s]  Néha úgy vagyok, hogy csak épp túl akarom élni a mennyországig.
[366.68s - 367.90s]  Néha ilyen érzés van bennem.
[368.90s - 375.12s]  De többre vagyok hivatott, és nem akarok félni attól, amit az Isten tervezett az én életem felől.
[375.12s - 380.54s]  És jó, hogyha egy gyülekezetben is van egy ilyen látásmódunk, hogy nem félek attól, amit Isten eltervezett.
[381.12s - 384.14s]  Hiszem, hogy a tervei nem is ilyenek, amiben belefulladna ő.
[384.14s - 390.10s]  Igaz, ezt nem egységes is így kimondani, de néha így gondolkozhatunk esetleg.
[391.08s - 392.70s]  A félelem képes ilyet is mondani.
[395.00s - 398.58s]  A változástól, vagy éppen a nehézségtől való félelem is itt van.
[398.80s - 402.60s]  Érdekes, hogy ez a rész azt mondja, hogyha tűzön mész át, vagy hogyha vizek jönnek.
[402.94s - 408.30s]  Ha olyanok a körülmények, vagy ha olyanok lesznek a változások is, azt mondja, én ott vagyok veled.
[408.30s - 415.76s]  Ne engedjük, hogy ezek gátolják azt a tervet, amit Isten hozna, az új és nagy léptékű terveit.
[417.08s - 419.22s]  De ebből egyszerűen gyülekezett, ne félj!
[420.98s - 423.48s]  Mert az Úr belünk van minden körülményben.
[424.22s - 429.88s]  Bármi olyan, ha tűz és víz, ugye szoktuk ezt mondani, tüzet, vizet kapok, vagy hideget, meleget, ez a szó a számba, benne van.
[431.02s - 431.98s]  Ne félj!
[431.98s - 441.88s]  Látok egy olyat is, hogy sok esetben van egy így nevezett elutasítottságtól való félelem is bennünk,
[442.00s - 448.12s]  hogy ha nem fogad el valaki, vagy ha nem vagyok értékelt, hogy amit teszek, nem jól teszem, ezért mondjuk leszídnak.
[448.78s - 452.38s]  Ez egy picit érdekes dolog, hogy mondjuk nem tudom, hogy mennyire lehet nagy gyűlökezetben alkalmazni,
[452.46s - 455.46s]  de személyek életében mindenképp látom, és a sajátomban is.
[455.46s - 462.64s]  Az elutasítottsága talán úgy lehet megfogalmazni, amikor egy szeretetet és elfogadást várunk, de nem azt kapunk
[462.64s - 470.86s]  És néha Istent is így látjuk, és kimondatlanul néha a terveiről is tudnánk így gondolkozni, nem?
[471.74s - 473.04s]  Mi van, ha nem fog sikerülni?
[473.32s - 477.70s]  És nem is úgy mondjuk ki, hogy Isten nem lenne képes rád, nyilván magunktól is félünk olyankor
[477.70s - 482.04s]  Mi vagy, ha én nem tudom ezt megcsinálni? Mi vagy, ha kudarcot hallok, ha csalódok magamba?
[482.04s - 497.76s]  Tetszik azt mondja dr bezesnek tartalak Milyen j ki lehet ezekkel a f nem Hogyha ezt megvallom az hogy azt mondja nekem az Isten hogy dr becs tart
[499.16s - 502.08s]  Ezt az igény sokszor a lányok is szeretik magukra alkalmazni,
[502.12s - 503.66s]  de a fiúknak is szeretném mondani,
[504.06s - 505.42s]  hogy Isten megbecsül téged,
[506.20s - 507.22s]  gyönyörködik benned.
[507.66s - 509.14s]  Bármilyen helyzetben vagy most itt,
[510.40s - 511.38s]  férfi légy vagy nő,
[511.62s - 512.66s]  Isten gyönyörködik benned,
[512.70s - 513.90s]  és tetszik, hogy becsösnek tartanak,
[513.90s - 515.28s]  hogy azt szerint én megbecsüllek.
[515.92s - 518.68s]  Ha megbecsülök valamit, akkor körbeveszem egy értékkel.
[519.66s - 523.62s]  Most, ha mondja az a tárgy, de inkább a személy érzi, hogy értékes, igaz?
[523.78s - 526.04s]  Talán ezt így lehet mondani, ha megbecsült valaki.
[528.34s - 530.94s]  Megdöbbentő, hogy az élő Isten így gondolkozik róluk.
[534.30s - 538.10s]  Tehát sem a kudasztóvaló félelem, sem a változás,
[538.10s - 540.58s]  vagy a negyességeinek a félelem.
[540.64s - 542.56s]  Nem kell, hogy a félelemnek kiülse ezt,
[542.56s - 548.40s]  vagy éppen az, hogy nem leszünk elfogadottak Istentől, akár az elutasítottságnak a félelme.
[548.66s - 550.86s]  Nekem ez az első hész szakasz erről beszél.
[551.20s - 557.64s]  És így tudom kapcsolni azt, hogy Isten munkája, ha jön, az az új, az a nagy léptékű dolog, ne félj.
[559.20s - 560.14s]  Ne félj.
[560.76s - 566.70s]  Személyes életedre nézve is hadd mondjam ezt, ha bármi dolgozik éppen, ne félj.
[567.94s - 571.44s]  Sokszor tapasztalom azt, hogy amikor olvasom az igét, és hiszen szól hozzám,
[572.56s - 579.60s]  Valami nagyobb dologról is beszél, és hadd ossz a meg a testvérekkel, amikor Debrecenről imádkoztam, és gondolkoztam az Úr előtt,
[580.22s - 582.40s]  nagyon sok ilyet kaptam, és egy kicsit megjettem.
[583.22s - 586.10s]  Azt mondtam az Úrnak, hogy ez nekem, mert mi fog, Uram?
[588.22s - 594.48s]  És az Ézsajásnál tartottam pont ennél a résznél is egyébként, és azt mondta nekem az Úr, hogy ne féljek.
[595.96s - 602.10s]  És nem egyszerű, de mindig ahányszor, ha feljön a szívembe, ellenemegyek, nem hagyom.
[602.56s - 609.60s]  Mert hiszem, hogy az én Istenem elég erős ahhoz, hogy megtegye, amit meg szeretne rajtam keresztül tenni.
[609.96s - 615.76s]  Elég erős ahhoz, hogy egy nagy közösségem vagy picit keresztül is akár megtegye, amit meg szeretne tenni.
[616.04s - 621.48s]  És nem az emberi létszávon, nem a gyűlökezeti pénztárcára, vagy az emberi képességekre néz, csak az Isten.
[622.46s - 626.82s]  Ha ő eltervez valamit, megvalósul, ezt is egy picit szeretném majd érinteni.
[628.00s - 631.00s]  Az első hét szakaszt ezt látom, hogy ezt érinti.
[631.00s - 634.98s]  Beszél a félelemről, mert meg tudja akadályozni az Isten tervét.
[635.90s - 642.26s]  Hallottam valakitől, aki azt mondta, hogy a hit ellentéte a félelem.
[644.72s - 650.02s]  Sok esetben mindaz, amit az Isten mond, hogy megvalósuljon, nyilvánvalóan meg kell valljuk, hogy hit kell hozzá.
[650.52s - 658.46s]  Hiszen a zsidók 11-ből is tudjuk, hogy a láthatatlan világból a láthatóvá tétel, valami hasonló definíció van ott, a hit.
[658.46s - 661.06s]  ha valamit elhiszek, ha valamit megragadok
[661.06s - 662.64s]  abból, amit az Isten mond, és sok esetben
[662.64s - 664.82s]  ígéretekről van szó. Főleg, hogyha
[664.82s - 666.60s]  és ugye délelőtt is beszéltünk el, hogy
[666.60s - 668.20s]  vezetőkön, keresztül vezet az Isten,
[668.56s - 670.32s]  ad egy látást, ad egy
[670.32s - 672.82s]  tervet Isten, rájuk bíz
[672.82s - 675.20s]  valamit, amit a gazda elképzelt
[675.20s - 676.82s]  és megvalósul. És az Isten
[676.82s - 679.22s]  háza, gazdasága, ugye, ha a délelőtti
[679.22s - 680.98s]  pedikációt nézzük, növekszik
[680.98s - 681.38s]  és épül.
[682.78s - 684.84s]  De sok esetben azt láttam, hogy Istennek
[684.84s - 686.92s]  a tervei, főleg, ha jövőről beszél,
[687.46s - 689.72s]  sokkal nagyobbak annál, mint ahogy a mi gondoljuk.
[690.38s - 691.88s]  És nem szabad megjenni ott.
[694.50s - 698.28s]  A tízes verstől látok egy ilyet, és ezt szeretném csak így röviden felolvasni,
[698.38s - 700.30s]  mert erről is egy pici szeretnék beszélni.
[700.64s - 704.76s]  A 43. tízes részben ez van leírva, hogy ti vagytok a tanuljim, így szól az úr,
[704.80s - 709.32s]  és szolgáim, akiket kiválasztottam, hogy megismerjetek, higgyetek bennem,
[709.52s - 712.16s]  és megértsétek, hogy csak én vagyok.
[714.36s - 714.96s]  Tetszik ez?
[716.92s - 719.22s]  Tanúságra és szolgálatra.
[719.22s - 723.18s]  Hoztam egy kis definíciót, mert sokszor szeretem magamnak ezt így kimondani.
[723.72s - 728.72s]  Hát szépen beírtam az internetben, és megnéztem, hogy mit mondanak, hogy tanú alatt mit értünk.
[729.26s - 729.88s]  Ez így hangzik.
[729.96s - 736.24s]  Személy, aki arról, hogy egy dolog vagy esemény hogyan történt, bizonyíthat, bizonyságot tehet.
[736.52s - 737.88s]  Egyszerű, mint egy pofon, igaz?
[740.06s - 744.12s]  Isten ebbe von bele, a cselekedeteiről teszünk tanúságot.
[745.12s - 748.12s]  Milyen jó dolog, hogy az Isten népének nem hazudnia kell,
[748.22s - 751.88s]  hanem valóságos Isten cselekedeteket lát, és arról bizonságot tesz.
[752.40s - 757.44s]  Milyen jó dolog, hogy ezért van bizonságú, mert Isten valóságos cselekedeteket végez az életembe,
[757.74s - 759.14s]  teszek róla bizonságot.
[760.26s - 762.60s]  Istent így dicsőítem meg az életemmel.
[763.12s - 766.38s]  Nagyon egyszerű talán ezt így kimondani, de talán ez egyik legalapvetőbb része.
[767.38s - 772.62s]  Egy gyülekezet nyilván több tagjaival nem így beszél arról, nem így tanúskodik.
[773.24s - 779.92s]  Megteszi mindazt, amit Isten elképzelt, amit Isten akarna megtenni.
[781.06s - 781.82s]  Erre hívott Isten.
[781.90s - 783.06s]  A másik a szolgasság.
[783.06s - 788.08s]  Azt mondja, hogy alárendelt személy, aki szabadon, vagy kényszerűségből, kötelességből,
[788.50s - 791.36s]  engedelmességgel tartozik a fölötte állónak.
[791.50s - 792.24s]  Nagyon egyszerű.
[792.90s - 797.84s]  De ezt is sokszor kimondom, hogy én szolgálom az Urat, főképpen így, hogy készülök ilyenre,
[798.20s - 801.64s]  hogy megerősítem ezt a hívást, amire hívott az Ura, mondjuk prédikálokokkel.
[802.62s - 809.10s]  De van egyfajta tartás, valamitől tartás, félsz bennem, azért ezt hagyd mondjam el a testvérekkel, nem akarok hitelten elmenni.
[810.14s - 814.32s]  Hadd mondjam azt, hogy én nagyon szeretem a mai fiatalságban azt, hogy utálják a képmutatást,
[814.40s - 816.70s]  legalábbis nagyon remélem, és ezt látom, főképp a tinikbe.
[817.90s - 821.02s]  Levágják az első pillanatot, hogyha valaki csak megjátszom magát.
[821.40s - 823.28s]  És ez jó, de azért néha megrémít.
[824.62s - 828.24s]  Tehát ha megnézem a saját életemet, látom azt, hogy mi a ellazulok.
[829.18s - 830.82s]  Megengedek bizonyos dolgokat magamnak.
[830.82s - 838.82s]  A héten most is például a feleségemtől kellett bocsánatot kérnem, egy olyan vételtől, ami nem is gondoltam, hogy visszajöhet, vagy feljöhet megint bennem.
[839.76s - 843.82s]  Isten figyelmeztetett arra, hogy hozzá kell kötnöm az életemet, ő tart meg engem hitelességbe.
[848.20s - 851.38s]  Szolgálni az Urat, azt megtenni, amit ő kér.
[855.44s - 859.68s]  És azt mondja, hogy kiválaszoltalak, hogy megismerj, higgy és megérd.
[861.44s - 862.52s]  Ez egy fantasztikus dolog.
[863.04s - 868.98s]  Sok ilyen kérdőívvel, amikor az utcákon mennek evangelizálni, használnak egy ilyet, hogyha személyesen megismerhetnéd, Isten meg akarná,
[869.06s - 872.30s]  de az esetek jó 90%-ában azt mondják, hogy igen.
[872.50s - 875.28s]  Ez egy nagyon nagy kiváltság, nem is gondolunk talán sokszor bele.
[876.18s - 879.34s]  Isten azt mondja, hogy meg akarlak ismertetni önmagammal.
[880.28s - 881.14s]  Ez egy nagyon nagy dolog.
[881.76s - 887.60s]  A Bibliában az ismerni szó az sokkal közelebbi, az tapasztalati ismeret, nem egy ilyen intellektuális dolog.
[887.60s - 892.98s]  Nem kognitív, hanem konnektív, egy kapcsolat.
[893.86s - 896.98s]  Ugye szoktuk ezt mondani, hogy lakva ismerszik meg az ember egymással.
[897.76s - 899.86s]  De házasság után én is tudom ezt mondani, így van.
[903.86s - 909.70s]  Ez az az ismeret, erre hívott Isten minket, és nagyszerű kalandos keresztény élet ez, amire hívott minket Isten.
[910.90s - 917.04s]  Hinni benne, tetszik Istennek, hiszem, hogy ez, tudjuk a zsidókozit levélben ezt is, hogy tetszik a hit.
[917.60s - 919.86s]  Kedves előtte az, aki hisz.
[921.84s - 922.88s]  Szükség van hitre.
[923.22s - 926.80s]  Azt látom, hogy például emiatt is, akár mert a félelem felbukkan az életünkben,
[927.22s - 930.08s]  vagy mert például nem töltjük be azt a hívást, amire hívott minket Isten,
[930.60s - 932.30s]  hogy szolgái és tanulói legyünk,
[933.26s - 935.34s]  ez a hit is nagyon azt látom, hogy csökevényes.
[937.64s - 939.30s]  Nem tudom, hogy fogalmazzam ezt meg jól.
[941.30s - 942.50s]  Nagyon vágyom látni,
[943.28s - 946.26s]  főleg egy ekkora gyülekezetben azt, hogy Isten nagy dolgokat végez.
[948.08s - 951.72s]  Valahogy, és remélem, hogy ezt jól tudom most elmondani,
[952.46s - 959.60s]  valahogy nem hiszem el, hogy az Isten egy nagy gyülekezetében kicsi dolgok kell, hogy történjenek.
[960.30s - 961.90s]  Valahogy nem tudom elhinni.
[962.64s - 964.48s]  De valahogy azt hiszem a szívemben, hogy ezt nem is kell.
[966.36s - 971.44s]  Legyünk egyfajta elégedetlenséggel, egyfajta elvárás alapba afelé,
[971.44s - 974.98s]  hogy Isten nagy dolgokat tud tenni, és ezek újjak is általában.
[977.60s - 980.07s]  Szeretn csak tov haladni
[1007.31s - 1010.41s]  egyfajta dicsekvéssel áll elő, hogy ő Isten.
[1011.43s - 1015.29s]  Tudom, hogy ez negatív száll neki, hogy ez a szó dicsekvés, de hát ő megteheti.
[1018.33s - 1021.11s]  Beszél magáról, hogy én mire vagyok képes.
[1023.51s - 1025.09s]  Hadd olvassam csak röviden fel.
[1026.85s - 1029.63s]  Én vagyok az úr, rajtam kívül nincs szabadító.
[1029.63s - 1037.79s]  Ezt mondtam meg, én megmondtam, hogy megszabadítalak, és hirdettem, nem valami idegen Isten.
[1038.67s - 1041.59s]  Ti vagytok a tanulóim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok.
[1042.13s - 1043.59s]  Ezután is csak én leszek.
[1044.35s - 1049.05s]  Nincs, aki kezemből kiragadjon, ha én cselekszem, kimásíthatja meg.
[1049.79s - 1054.17s]  Ezt mondja az Úr, megváltótok, Izrael szentje a ti érdeketekben küldök Babilóniában,
[1054.17s - 1056.53s]  letörök minden zárat,
[1056.95s - 1059.03s]  a káldeusok pedig
[1059.03s - 1061.09s]  jaj veszékelnek. Én az úr vagyok,
[1061.17s - 1062.87s]  a ti szentetek, ízzel teremtője,
[1063.01s - 1063.91s]  a ti királyotok.
[1064.85s - 1066.73s]  Pláne egy ilyen élethelyzetbe talál, amiről
[1066.73s - 1068.73s]  jövendől ez, hogy
[1068.73s - 1070.83s]  ami fog történni, az a rapság, az az
[1070.83s - 1071.43s]  ítélet.
[1073.31s - 1075.09s]  Elképesztő kimondani még erre is,
[1075.23s - 1076.77s]  ilyen körülményekre is, amit persze
[1076.77s - 1078.59s]  valószínűleg nem nagyon akartak ott elhinni,
[1079.03s - 1080.45s]  hogy ezt Isten kontrollálja.
[1082.85s - 1083.65s]  Azt látom,
[1084.17s - 1087.85s]  hogy egy pár pontot ki lehet emelni.
[1087.95s - 1092.15s]  Például Isten az, aki fölött nincs más, aki fölött nincs számunk kérő.
[1093.65s - 1098.05s]  Isten bármit megtehet anélkül, hogy felszíszenhetnék, vagy azt mondanám, hogy ez nem igazság.
[1098.83s - 1099.53s]  Hát ő Isten.
[1100.49s - 1101.85s]  Kimondaná neki, hogy ne csináld.
[1104.77s - 1107.37s]  Meggátolhatatlan. Ha ő valamit elgondol, meg lesz.
[1108.19s - 1109.69s]  Ezt magunkról nem tudjuk elmondani.
[1109.77s - 1112.51s]  Annyi körülmény és annyi más dolog meg tud minket gátolni.
[1113.01s - 1113.83s]  Kezdjük a halállal.
[1114.17s - 1121.19s]  Teremtő, uralkodó, képes befolyásolni dolgokat. Ez az Istenünk.
[1122.41s - 1124.05s]  Hadd mondjak egy rövid bizonságot.
[1124.09s - 1130.81s]  Az egyik gyülekezeti vezetőnkkel történt, hogy teljes időszolgálatból Isten elhívta, hogy megint kezdjen el dolgozni nagyon hosszú idő után,
[1130.89s - 1136.43s]  és a nyelvvizsgája és a diplomája kezdett elavulni, úgy látszott, hogy teljesen vége annak,
[1136.63s - 1141.45s]  és hát valószínűleg valami kisebb kategóriái munkát is tud végezni, nem tudja a diplomáját használni.
[1141.45s - 1146.45s]  És lássodát egy országnak a rendelete megváltozott, visszatudta hozni egy alkalommal.
[1148.53s - 1152.05s]  Letudta tenni a nyelvvizsgát, és újraindult a mérnöki élete.
[1152.49s - 1161.83s]  És elmégszem, amikor erről bizonságot tett, nagyon félve, de arról beszélt, hogy úgy látja, hogy Isten képes ilyen dolgokat is megmozgatni, amikor például vele is valami van.
[1162.79s - 1164.09s]  Nem fantasztikus dolog ez?
[1165.87s - 1168.77s]  Nem nagyszerű tudni az, hogy az Isten bármit megtehet?
[1169.69s - 1174.45s]  És nyilván ő tudja mikor, hogyan, de ha valamit csinál, az nem pici dolog.
[1174.55s - 1178.77s]  Én így tapasztalom. Kisebb dolgokban is hálát tudunk adni, és jó dolog megtapasztalni.
[1179.23s - 1181.37s]  De hiszen nagy léptékű dolgokat képes vékezni.
[1181.77s - 1184.59s]  Velem vannak a testvérek? Tudom, meleg van.
[1186.21s - 1187.19s]  Igyeksz, hogy gyors lenni, jó?
[1192.81s - 1195.79s]  És talán térjünk arra, amit kiemeltem szakaszt.
[1195.79s - 1202.41s]  Azt mondja igaz, hogy ne a régi dolgokat emlegesük, ne a múlton tűnődjünk
[1202.41s - 1207.77s]  Én azt látom, hogy talán Isten itt azért emelte ezt ki
[1207.77s - 1210.21s]  Mert lehet ez is egy akadály
[1210.21s - 1215.43s]  Emlegetni, visszahozni a régi megtapasztalásokat, a régi gyakorlatokat
[1215.43s - 1217.91s]  Ez nem rossz pedig, ezt nyilván tudjuk
[1217.91s - 1220.71s]  Hát hányszor emlékszünk arra, hogy az Isten mit csinált
[1220.71s - 1222.45s]  És milyen jó érzés ezt visszahozni
[1223.41s - 1226.09s]  Milyen jó dolog megvalani azt, hogy miket tett velem az Isten.
[1226.55s - 1228.87s]  Hányszor bátorít ez, és tud másokat is.
[1230.61s - 1234.61s]  De én azt látom, hogy talán az Isten azért hozza ezt fel a népének,
[1235.31s - 1237.01s]  mert leragadtak valahol ott.
[1237.93s - 1241.89s]  És már nem volt új megtapasztalásuk, nem volt új élményük az Istennel.
[1244.79s - 1247.73s]  Énekelt az énekar egy olyan éneket, hogy új éneket énektek, igaz?
[1248.63s - 1251.37s]  Ez akkor van, amikor Isten valami újat tesz.
[1252.15s - 1260.55s]  Nekem, amikor Isten adott dalokat, akkor az volt a forrás, hogy valami olyan friss dolgot éltem meg Istennel, ami ezt szült-e belőlem.
[1262.93s - 1264.59s]  Kell egy közösségben ez.
[1265.03s - 1267.87s]  Az Istennél ezt látom, hogy ő állandóan cselekszik.
[1268.17s - 1271.87s]  Mit mond az Úr Jézus? Azt mondja, az én atyám egyfajtában munkálkodik.
[1272.81s - 1280.77s]  Minket is erre hívott, hogy a Szent Szellem által vezettetve legyünk, és cselekedje az újat, amit ő akar, a frisset.
[1282.11s - 1286.25s]  Amikor itt voltam szolgálni, ugye beszéltünk pünkös kapcsán, mint első zsenge.
[1286.63s - 1287.55s]  Nagyon vágyom ezt.
[1288.73s - 1291.93s]  Látni, hogy Isten aktuálisan és most cselekszik valamit.
[1292.85s - 1298.95s]  Tud gát lenni, hogyha a régi gyakorlatait hozzuk elő Istennek, hogy régen úgy dolgozott.
[1299.71s - 1302.41s]  Nagyon sok esetben tapasztalom, hogy ez engem gátolt.
[1302.41s - 1307.37s]  Amikor láttam egyszer Isten cselekedni, és azt vártam, hogy újra úgy teszi.
[1308.35s - 1311.69s]  Nem voltam nyitott arra, hogy valami újat szeretne ő cselekedni.
[1313.67s - 1316.69s]  Illetve a tűnődés, álmodozás a régi dolgokról.
[1317.67s - 1319.33s]  Friss és új látás kell.
[1321.35s - 1323.39s]  Friss és új látás kell.
[1326.67s - 1331.45s]  Nyilván valóan elmondhatjuk azt is, hogy ha vágyunk valami újra, az új gyakorlatokat is szül.
[1332.13s - 1336.89s]  Hogyha vágyunk megújulást a szellemi életünkre, új gyakorlatokat szül.
[1336.89s - 1338.47s]  Egyet értenek a testvérek ezzel?
[1340.79s - 1341.35s]  Igen?
[1342.53s - 1343.93s]  Így tapasztalom, nem igaz?
[1343.97s - 1349.07s]  Ha valami újat kér az Isten, valami új engedelmesség, vagy valami más gyakorlat kell,
[1349.37s - 1351.99s]  sokszor azt tapasztalom, hogy a Szent Lilleg ki akar mozdítani.
[1352.61s - 1357.31s]  Néha bejár gyakorlatokat, néha amikor állaposodik az igelolvasásom,
[1357.39s - 1362.49s]  nagyon jó dolog azt tennem, hogy mondjuk kimegyek, és szabadon imádkozok az Úrral inkább.
[1363.13s - 1364.63s]  És utána nyitom ki akár az igét.
[1364.63s - 1368.69s]  vagy egy hét elviszek, és azon gondolkozok, ha tudok egy kicsit hosszabban.
[1369.23s - 1372.59s]  A gyakorlataimat egyfolytában azt látom, hogy frissíteni kell,
[1372.93s - 1376.05s]  hogy valami megújulást is tudjon hozni, vagy éppen fordítva.
[1377.33s - 1382.29s]  Nagyon érdekes ezt látni, de hát a való életben is látjuk, hogy ez mennyire sokat jelent.
[1382.59s - 1385.01s]  Sokszor a cégőzetésekben is erről beszélnek.
[1385.83s - 1389.31s]  Hogy ki kell lépni a konfortzónából, feszegetni kell a határokat,
[1389.31s - 1391.05s]  egy cég megáll, fejlőd, és a meghal.
[1391.05s - 1402.79s]  Ugye logikusan az emberek is beszélünk erről, de a szellemi életünkre nézve, Isten itt figyelmeztet minket erre, ne álljunk meg ott, mert ő újat cselekszik.
[1408.93s - 1409.87s]  Kibontakozóba van.
[1412.33s - 1417.43s]  És így azt mondja ez a rész ezek után, hogy már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok.
[1418.27s - 1419.99s]  Ez egy nonsensz dolog, igaz?
[1421.05s - 1423.05s]  Sivatagban, folyók.
[1425.81s - 1429.95s]  Na én azt gondolom, hogy ez az, amit amikor azt mondjuk, hogy nem csak új, hanem nagy léptékű is.
[1430.33s - 1432.89s]  Valami olyan, ami meghalladja mi elképzelésünket.
[1435.01s - 1439.21s]  Hányszor cselekszik Isten úgy, hogy elmondhatjuk azt, hogy ki gondolta volna?
[1440.59s - 1444.53s]  Hát Ézsonyás beszéle arról az 53-asban utána, hogy a megváltás hogy fog történni.
[1445.25s - 1455.63s]  Ki gondolta volna, hogy az Isten eljön emberként, a fájdalmaknak a férfia lesz, egy utálatos külsője lesz, véres lesz, és ő maga hal megértünk?
[1456.69s - 1458.03s]  Ki gondolta volna ezt?
[1458.91s - 1463.55s]  Hát Istennek a cselekedeteiben én sokszor látom ezt. Ki gondolta volna, hogy így csinálja az Isten?
[1464.71s - 1466.93s]  De hát az Isten népének mi az elhívása?
[1467.31s - 1473.37s]  Legyen tanul legyen szolga Mert cselekszik az Isten is nagy l
[1481.37s - 1484.13s]  Van egy rész itt, ami engem nagyon megérintett.
[1484.85s - 1487.03s]  Mindezekben, amiről talán a folyásában is,
[1487.53s - 1489.87s]  itt nézzük a pontokat, amiről Isten beszél itt,
[1489.97s - 1492.47s]  akár ézsajáson keresztül, de most is aktuálisan hozzánk,
[1492.91s - 1494.83s]  van egy rész, amikor Isten egy kicsit kilép,
[1494.95s - 1496.33s]  és kifakad a szíve.
[1496.33s - 1504.13s]  Ha a dovasem ezt fegít 22-es résztől, ezt mondja az ő népének.
[1504.39s - 1508.47s]  De nem engem hívtál segítségül, Jákob, nem értem, fáradoztál, így el.
[1510.13s - 1515.21s]  Nem nekem hoztál bárányt égő áldozatól, nem engem dicsőítettél véres áldozataiddal,
[1515.29s - 1520.79s]  nem én voltam, akinek értel áldozattal szolgáltál, nem én voltam, akiért tömélyeztél, fáradoztál.
[1520.79s - 1528.69s]  Nem nekem vettél pénzért illatos áldozatot, nem engem árasztottál át véres áldozataid kövérjével.
[1532.83s - 1540.69s]  Sokszor nagyon mélyen meg tud érinteni, amikor a proféták által istene edd, mond nekem egy kicsit a szívéről, az érzéseiről.
[1543.55s - 1550.11s]  Milyen lett Istennek az, amikor köztudott a szellemi világban, hogy jön a legnagyobb hatalmasság,
[1550.11s - 1554.03s]  és az egyedülálló Isten, de mégis az ön népe valami mást tisztel.
[1556.71s - 1558.37s]  Ezt ugye báványnak hívjuk.
[1560.89s - 1565.41s]  Jelen van az életünkben, és az egyik legnagyobb ereje a gonosznak azon dolam ez,
[1565.49s - 1568.41s]  amikor ki tudja jutni az Isten istenségét az életünkbe.
[1569.05s - 1572.59s]  Amikor nem nekiszálljunk az időnket, energiánkat, pénzünket oda kell.
[1574.11s - 1579.61s]  Ez egy éles dolog, ez egy kemény dolog, de nekem nagyon sokat mond,
[1579.61s - 1583.43s]  hogy Isten kicsit megoszza az érzéseit, hogy mit érez ilyenkor.
[1584.47s - 1587.75s]  És ez a legdöbbentőbb rész nekem utána, azt mondja, hogy
[1587.75s - 1591.97s]  hanem te voltál az, akinek én szolgáltam.
[1595.21s - 1597.79s]  Ezt hadd mondjam még egyszer, te voltál az, akinek én szolgáltam magyarán,
[1597.85s - 1600.05s]  szóval azt mondja az Isten, hogy én, az Isten,
[1600.99s - 1603.43s]  én, aki mindent megtehetek,
[1604.03s - 1607.53s]  én, aki egy kis újnyomással elnyomhattalak volna,
[1607.53s - 1621.47s]  Én, aki dicséretre vagyok méltő, aki előzőleg beszélt, én, aki kívül nincsen más, én, aki teremtettem mindent, én, aki fenntartok mindent, én, aki helyetted is tudnék más teremteni, én szolgálok.
[1622.43s - 1623.03s]  Neked.
[1625.55s - 1626.79s]  Ki gondolta volna?
[1630.91s - 1633.17s]  Ki gondolta volna, hogy az Isten ilyen?
[1633.17s - 1637.57s]  Új
[1637.57s - 1640.71s]  És nagy lépték köz Isten cselekedete
[1640.71s - 1643.15s]  Hadd olvasom azért ezt így tovább
[1643.15s - 1643.63s]  Azt mondja
[1643.63s - 1646.07s]  Én szolgáltam védkeid miatt
[1646.07s - 1649.17s]  Te voltál az, akiért fáradoztam bűneid miatt
[1649.17s - 1650.35s]  Én
[1650.35s - 1652.75s]  Én vagyok az, aki eltörlöm álnokságod
[1652.75s - 1653.61s]  Önmagamért
[1653.61s - 1658.67s]  És védkeidre többé nem emlékezem
[1658.67s - 1661.73s]  Hát ez az a fográs
[1661.73s - 1663.01s]  Ahol dolgozik az Isten
[1663.01s - 1665.77s]  Alkalmatlanok vagyunk
[1665.77s - 1669.87s]  A bűn miatt elutasítottak is Istentől, így volt
[1669.87s - 1675.81s]  De eljött Krisztus, és azt mondja, hogy ne félj, mert megváltottalak
[1675.81s - 1676.95s]  Ebben minden benne van
[1676.95s - 1683.79s]  Az én erőm, az én hatalmam, az én megnyilvánulásom, az én akaratomnak a beteljesedése
[1683.79s - 1686.65s]  Legyél tanulja ennek, legyél szolgám
[1686.65s - 1690.29s]  És itt megnyilvánul az Istennek a cselekedete
[1690.29s - 1699.59s]  Folytatva ezt a részt, csak hagyóban, itt már a 44. részre átnyúlik, de nagyon tetszik ez nekem,
[1699.91s - 1702.59s]  és ezzel szeretném befejezni egy hatalmas ígéret.
[1703.53s - 1708.25s]  Kedves gyülekezet, hadd hozzak mindenkit, most egy ilyen szóval szeretnék élni, izgalomban.
[1709.49s - 1712.11s]  Mit tehet vajon az Isten közöttünk, hogyha így vagyunk?
[1713.49s - 1714.15s]  Mit tehet?
[1714.87s - 1717.97s]  Van egy hatalmas ígéret itt a 44. részben,
[1717.97s - 1720.97s]  De most hallgass rám, szolgálom, Jákob, Izzel, akit kiválasztottam.
[1721.73s - 1726.97s]  Ezt mondja az Ura, te alkotód, aki megformált az anyamében, és aki megsegít.
[1727.69s - 1729.47s]  Megint magáról beszél a teremtőről.
[1729.59s - 1731.17s]  Mennyire kötődik hozzánk az Isten, nem?
[1731.53s - 1732.71s]  Ilyen neveket ad magának.
[1734.93s - 1736.29s]  Ne félj, megint ezt mondja.
[1736.35s - 1742.65s]  Ne félj, szolgálom, Jákob, Jeshurun, akit kiválasztottam, mert vizet árasztok a szomjas földre, patakokat a szárazra.
[1743.03s - 1745.97s]  Lelkemet árasztom utódaidra, áldásomat sarjadékaidra.
[1745.97s - 1775.95s]  Azt gondolom, vannak itt pár, akik sokat sírnak a gyermekeknek.
[1775.97s - 1777.91s]  nekik miatt itt. És sokat imádkozzon
[1777.91s - 1778.33s]  értük.
[1780.19s - 1781.75s]  Állj be ebben, hidd el,
[1782.33s - 1784.09s]  hogy az úr képes nagy dolgokat
[1784.09s - 1785.89s]  cselekedni. Ezek új
[1785.89s - 1787.31s]  irányok is lehetnek, akár
[1787.31s - 1790.05s]  nagy léptékűek. És ez a generáció,
[1790.05s - 1791.69s]  ami jön, és ami most is itt van,
[1792.71s - 1793.53s]  az úré lesz.
[1794.77s - 1796.33s]  Így fog beszélni magáról.
[1797.37s - 1798.15s]  Nem azért, mert
[1798.15s - 1800.21s]  jó megnevelted, hanem mert
[1800.21s - 1802.13s]  már ő az úré. Ő ezt tartja
[1802.13s - 1804.23s]  magáról. Én azt gondolom,
[1804.23s - 1809.29s]  hogy a szüleimnek nagyon sokat jelentett, amikor már én úgy beszéltem magamról, hogy az úré vagyok.
[1811.03s - 1817.47s]  Nagyon várom azt, hogyha a fiam vagy lányom így fog beszélni, mert azt mondom, hogy az úrnak, hogy uram megcsináltad.
[1817.63s - 1818.49s]  Ez nem én voltam.
[1821.51s - 1830.53s]  Képes az úr a generációról generációra továbbvinni az ígéreteit és beteljesíteni, kibontani valami nagyszerű dolgot.
[1830.99s - 1833.71s]  Képes rá az Isten, hadd mondjam ezt megint innen.
[1834.23s - 1839.67s]  Ne félj, ne légy hitetlen, képes rá az Isten, hogy nagy dolgokat hozzon végre.
[1841.15s - 1841.99s]  Én ezt látom.
[1843.91s - 1846.61s]  Végül egy picit összegezzen mindazt, amit beszéltünk.
[1847.67s - 1850.33s]  Azt gondolom fontos odafigyelni, hogy ne legyen félelem bennünk.
[1851.13s - 1852.23s]  Ne akadályozzon ez.
[1853.81s - 1861.41s]  Azt gondolom fontos nézni azt, hogy mire hívott minket Isten, hogy betöltsük ezt.
[1861.41s - 1863.39s]  tanúságra és szolgálatra,
[1863.71s - 1864.85s]  odaadó szolgálatra.
[1866.27s - 1867.65s]  Fontos látni, hogy kicsoda ő,
[1867.73s - 1869.77s]  mire képes valójában megismerni
[1869.77s - 1870.33s]  az Istent.
[1871.97s - 1873.47s]  És végül várni,
[1873.55s - 1875.61s]  látni azt a cselekedetet, amit ő megígér.
[1876.19s - 1877.23s]  Ezek nagy dolgok.
[1879.21s - 1879.87s]  Hadd mondjam ezt
[1879.87s - 1881.05s]  így egy kicsit megint a végén.
[1882.59s - 1883.71s]  Isten ellen szégyen az,
[1883.71s - 1885.71s]  hogyha nem nagy dolgokat végezne, ha ő azt mondja
[1885.71s - 1886.51s]  magáról, hogy Isten.
[1887.63s - 1889.79s]  És én nem akarom a személyes életemben
[1889.79s - 1891.73s]  ezt meggátolni, mert Isten meg fogja ezt tenni
[1891.73s - 1893.67s]  akkor a másik életében, vagy a mellettem
[1893.67s - 1895.97s]  levő életében, de én nem szeretném,
[1896.07s - 1896.89s]  hogy engem kikerüljön.
[1898.25s - 1899.49s]  Én azt szeretném, hogy
[1899.49s - 1901.69s]  az én gyermekeim majd ezt mondják,
[1901.79s - 1903.91s]  hogy az Úré vagyok, és én azt szeretném,
[1904.03s - 1905.37s]  ahogyan egyre jobban ide kötélzó
[1905.37s - 1907.95s]  Debrecenhez a szívemet, hogy egy Debrecenben
[1907.95s - 1909.67s]  a fiatalok, önmagok
[1909.67s - 1911.63s]  kiáltják ezt, és mondják azt,
[1911.75s - 1912.81s]  hogy én az Úré vagyok.
[1914.51s - 1915.69s]  És mind csak dicsérjük
[1915.69s - 1917.49s]  az Urat, és mind csak dicsérjük az Urat
[1917.49s - 1919.51s]  egyfolytában, hogy mi mindenre
[1919.79s - 1920.03s]  Képes.
[1922.01s - 1925.99s]  Azt gondolom a mai világon nagyon szükséges, meg kell rázi magunkat, felállni,
[1926.05s - 1929.45s]  és azt mondani, hogy Uram, én nagyobbnak akarlak látni téged, mint tegnap.
[1930.73s - 1934.15s]  Nagyon tetszett Albertnek a mondata reggel, azt mondta, hogy az isten népinek is szükség van,
[1934.21s - 1937.71s]  hogy többet teljesítsen, nagyobb dolgokat hozzon végre, mint tegnap.
[1939.15s - 1942.89s]  Valahova fejlődünk, valahova növekszünk, valami kiteljesedik.
[1943.23s - 1943.97s]  Hát ez az Isten.
[1944.81s - 1949.43s]  Nem éri be kevesebbel, és nem hiszem, hogy le lehetne őt húzni az emberi szintekre,
[1949.43s - 1952.49s]  mert elveszteni azt a dicsőséget, ami ő, és aki ő.
[1955.01s - 1957.07s]  Drága Debreceni gyűlökezet, hadd mondjam ezt,
[1957.79s - 1959.97s]  az Isten cselekedete új és nagy léptékű.
[1961.81s - 1962.19s]  Amen.
Igehirdetés elemzése Gemini-vel…